Hivatalosan Fuknak is nevezték Siófokot

Siófok területe már 1. században fontos hely volt, a rómaiak által lakott hely a Sopianaeból Arrabonába – azaz Pécsről Győrbe – vezető út részét alkotta.

Jelenleg ismert nevét későn, 1790-ben kapta, amely két külön tagból áll össze, de mindkettő a vízfolyáshoz kapcsolható. A sió a zuhogó víz hangjára utal, a ma süvít formában ismert sí, sív származéka. A Fok – tulajdonnévként – az itt található, magas vízállású folyóágra vagy egy tó vizét elvezető csatornára utal. Korábbi formája a fuk, így találjuk meg a tihanyi apátság alapítólevelében is: „rivulus namque, qui dicitur Fuk fluens″, azaz

„a kis patak, amit Fuknak neveznek”.

1137-ben Fuk szerepel a települések között, de a törökök már Fokot foglalják el a 16. században.

A 19. század elején a helység az Adria–Erdély gyorspostakocsi-forgalom részévé vált, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a falu vízszabályozása is. Beszédes József vízügyi mérnöknek köszönhetően a Balaton vízszintjét sikerült egy méterrel csökkenteni, így

Siófok fellendülése

A 19. század közepén megalakult Balatoni Gőzhajózási Társaságnak, majd a vasútállomásnak köszönhetően a vasútról a balatonfüredi hajóra átszálló utazók hamar felismerték a déli parti település előnyeit, és egyre többen döntöttek a siófoki maradás mellett.

Siófok 1865-ben mezővárosi címet kapott, majd meghirdették az első Balaton tavi fürdőt és a későbbi Magyar Tenger fürdőházat is, amely a nagy áradások miatt csak egy évig állt. A terület felparcellázásával megkezdődött a fürdőtelep kialakulása, az első villatulajdonosok között több festő is volt, a táj inspirálta az alkotókat. A művészeti és kulturális életet erősítette a helyi színház is.

A század végére a Siófok Balatonfürdő Rt. néven megalakult tőkecsoport a veszprémi káptalanhoz tartozó fürdőjog megváltása mellett hatvan hold területet vásárolt meg az építkezések és a parkosítások miatt. Rövid időn belül több szálloda, lóversenypálya és más sportversenyek is gazdagították a budapesti polgárság balatoni kikapcsolódását.

A II. világháború alatt két hónapon át húzódott itt a frontvonal, emiatt súlyos károkat szenvedett a település, de rövid idő alatt fellendült. Siófok 1968 óta város.

Sikeres idegenforgalmához kapcsolható 17 kilométer hosszú partszakasza, hatalmas szabadstrandja és nyári éjszakai élete. Bár sokaknak a balatoni bulizás jut eszébe a városról, gyönyörű parkot, rózsákkal borított sétányt, régi villaépületeket és a Balaton vízleeresztő rendszerét is itt találjuk. Tavaly óta a város gasztronómiai főszereplőit a GasztroFok-eseményeken is megismerhetjük.

Víztorony

A város jellegzetes épülete 1912-ben épült, Gergely Jenő és Guth Árpád tervei alapján. Kezdetben a vízellátás miatt volt rá szükség, de szerepe idővel változott. A II. világháború alatt megfigyelőhely volt, majd évtizedekig állt üresen. Az 1998-as belső renoválás után nem sokkal ismét be kellett zárni, és 2010-ig kellett várni a teljes felújításra, ekkor kilátóvá alakították át a tartály területét. A víztorony jelenleg két kiállításnak ad otthont. Korabeli leírások szerint 45 méter magas, viszont

Északi hangulatot idéző fenyves

A Siófok és Balatonvilágos közötti, feketefenyőkkel borított terület a veszprémi káptalannak köszönhető, amely az 1890-es években kezdte meg a nem őshonos fák ültetését. A déli part kopársága és az erős szél miatt is szükség volt a parkosításra, ez a fafaj pedig kiváló szárazságtűrő, és jól bírja a gyengébb talajt is. Egyre több orvos, művész szeretett volna telket vásárolni itt, a fő birtokost pedig végül sikerült meggyőzni a terület felparcellázásáról, és lehetővé tette mások számára az építkezést. 1940-ben a Nemzeti Ujság márciusi számában elismerően nyilatkozik a látképről:

„Lám, mily okos volt a veszprémi Káptalannak fenyősitése, mely egész Siófokig huzódik. Partfogó mivolta mellett most már a bájos villák egész tábora húzódik meg benne.”

(Borítókép: Fortepan / MZSL / Ofner Károly)