A tavalyihoz képest pár újdonság is várható a füredi jégpályarendszerrel kapcsolatban.

December 6-án nyit, előtte pedig egy nulladik napon is ki lehet próbálni a füredi jégfolyosót, ami a Zákonyi utcánál, a Vitorlás térnél, valamint a Tagore sétánynál található jégpályákat köti össze. A Balatonfüred.hu közzétette, hogy már zajlanak az előkészítési munkálatok, építik a pályarendszert.

Újdonságok, hasznos információk

A pályarendszer február 2-ig üzemel majd. Idén már online jegyvásárlási lehetőség is lesz, a helyszínen pedig két pénztárban és a Tourinform irodájában lehet majd belépőt vásárolni. A Zákonyi utcánál egy nagy sátorban öltöző és értékmegőrző is helyet kap, a Tagore sétányon pedig egy további, jégről is megközelíthető illemhelyet alakítanak ki. A vízparti sétányhoz két hídon át is eljuthatunk.

A legkisebbek hároméves korig egy ingyenes, 110 négyzetméteres pályán csúszhatnak majd szülői felügyelettel, itt különböző sportrendezvényeket, programokat is szerveznek majd a tél során.

„Még több fény lesz, egész nap szól majd a zene, a vendéglátóhelyek a pályáról is elérhetők lesznek, igazi karácsonyi hangulatot, egyedi élményt szeretnénk teremteni”

– nyilatkozta Holczer András alpolgármester.

A pályarendszer

  • hétfőtől-péntekig 9–11.30 óra, 13–15.30 óra és 17–20 óra között
  • szombaton 10–12.30 óra, 14–16.30 óra és 18–21 óra között
  • vasárnap 9–11.30 óra, 13–15.30 óra, 17–20 óra között

tart nyitva.

További infók itt olvashatók.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék