Akarattyát sokan a festői látványt nyújtó Magasparthoz, a nyári koncertekhez, az olasz ízekhez és a fagyikhoz kötjük, 2023 nyara óta azonban már a mexikói konyha rajongói is találnak itt egy helyet olyan fogásokkal, mint a taco, a nachos bowl vagy a burrito. Kipróbáltuk a Sombreros Taqueriát.

Aki Balatonakarattyán járt az elmúlt bő egy évben, biztosan kiszúrta már az élénkkékre festett épületet és annak teraszát, ami szinte világít az utca többi részletéhez, a megszokott színekhez képest.

A kívülről vibráló hely nyáron mindennap, télen pedig péntektől vasárnapig szólít meg minket, és belépve sem változik az összkép: nem győzzük befogadni a sok izgalmas részletet, a különböző textúrájú és mintázatú felületeket, a sombrerókból készült lámpákat. A hely hangulatát a frissen készült húsok és a jellegzetes fűszerek illata csak tovább fokozza.

„2023 júliusában nyitottunk meg, a fogadtatás kifejezetten pozitív volt. 1-2 nap nyitvatartás után elterjedt a híre, és nagyot ugrott a látogatók száma”

– meséli Suták Zsolt üzletvezető. A népszerűség azóta is töretlen, annyira, hogy bár kezdetben nem terveztek a téli nyitvatartással, az igények mást mutattak, amivel mi is szembesültünk: novemberi érkezésünkkor a pult előtt éppen sor állt, a délután folyamán pedig többen is elvitelre kértek valamit.

Budapest és Balatonakarattya

A tulajdonos párhoz több ismert vendéglátóhely tartozik. Az Il Mercato már több mint egy évtizede a nyár egyik megkerülhetetlen balatoni olasz étterme, mellette pedig a Spumante Bar és a Morzsa fagyizó is hozzájuk fűződik, Budapesten pedig a Mercatino és egy másik Sombreros hozza el az olasz, illetve mexikói ízeket.

Miért pont mexikói?

A tulajdonosok mexikói utazása során jött az ihlet, hogy jó ötlet lenne elhozni ezt az ízvilágot ide is – fejti ki Zsolt. A cél egy kisebb, más kínálatot és lehetőségeket felsorakoztató, laza hely volt, ahová a vendégek „beugranak a strandról, a szomszédból, és gyorsan kapnak valami finomat”.

Az állandó klasszikus kínálatban ismerősen csengő fogások kapnak helyet, például a chili con carne vagy a burrito, de a mexikóiak szendvicsét, azaz a tortát (3690–3990 forint) és különböző tálakat is kipróbálhatunk. A választék pont akkora, hogy mindenki találjon benne kedvére valót. Az egyetlen változó elem a havi magyar ajánlat, amit főleg azoknak szánnak, akik bár érdeklődve betérnek, mégis inkább egy megszokott ételt választanának.

A kukoricaleves (1450 forint) egy kevésbé fűszeres, krémes leves, az alapvetően sós ételnek nagyon jól áll a kukorica édes, lágyabb vonása is.

Legyen szó akár burritóról (3590–4400 forint), tacóról (990–1650 forint) vagy bowlról (3590–4400 forint), garantáltan jól lehet lakni, bármelyikre esik a választás. A hús omlós, az ételek pedig kellően fűszeresek, egy-két esetben kifejezetten csípősek, ami nekünk nagyon bejön, de ezen mindenki módosíthat egyénileg.

Ha bizonytalan kísérletezőként térünk be a Sombrerosba, akkor sem kell aggódni amiatt, hogy rosszul választunk. Szinte az összes fogás engedi az egyénre szabott ízvilágot, így rajtunk áll, miket kérünk bele, de azt is figyelembe veszik, ha egy adott ételen szeretnénk kicsit változtatni. Ez annak köszönhető, hogy a húsokon és szószokon kívül semmi nincs előre elkészítve, és a szemünk előtt áll össze a tányérunk tartalma. Ezért is van lehetőség autentikus mexikóit választani, de arra is, hogy változtassunk a húson, vagy elhagyjunk valamilyen fűszert.

Az állandó desszert lóg ki egyedül a klasszikusok sorából, a curritost (1390 forint) egy mexikói tiramisuként kell elképzelni, amiben a churros tésztája találkozik mascarponéval és csokoládéval. Italfronton a sörök és az üdítők mellett a saját készítésű alkoholos vagy mentes koktélokból és különböző ízű Jarritosból válogathatunk.

Fontos a kommunikáció

Zsolt és csapata nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne hagyják magára a vendéget a rendelésnél. A hely kialakítása és az ételek kiválasztása eleve megindítja a párbeszédet, amiről pozitív visszajelzéseket kapnak, mert segítik azokat, akik nem biztosak egy-egy ízkombinációban, az adagokban, vagy esetleg más kérdésük van. Legtöbbször azt hallják vissza, hogy a munkatársak türelmesek, közvetlenek, és sokat segítenek, ezáltal pedig finom ízek mellett egy jó élményt is hazavisz a vendég.

A Sombreros Taqueria mindenképp megér egy látogatást. Nyári időszakban a hatalmas kaktuszokkal körbeölelt teraszon és akár hintákban ülve is elfogyaszthatjuk a kiválasztott ételünket, de ha a hideg napokon egy kis téli balatoni látványra vágynánk illatos, melengető ízek és fűszerek társaságában, akkor irány Balatonakarattya, ahol

élménynek is beillik a mexikói ízutazás.

Elérhetőség

Sombreros Taqueria Mexican Grill

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék