Folytatódik a siófoki Orgona utcai strand fejlesztése – osztotta meg a Magyar Építők. A város önkormányzata a nyugati részen található szabadstrand fejlesztésének második ütemében az aktív programlehetőségeket helyezi előtérbe.
A 2024 nyarán befejezett első felújítási ütemben egy 135 méteres parti sétány, egész évben igénybe vehető illemhelyek és új parkolóhelyek épültek. Mint írják, a kivitelezést akkor a Morpheus Kft. végezte el pályázati forrásból.
Első irányvonal: sport és biztonság
A 4500 négyzetméteres területen a közzétett közbeszerzési hirdetmény alapján a tervezett tornapályán lépegető, párhuzamos korlát, valamint egy has- és hátizomerősítő lesz elérhető. Egy külön blokkban fitneszeszközök kapnak helyet, guggoló-, felsőtest erősítő-, lehúzó-, lábtoló-, mellnyomó- és fekvenyomó gép is szerepel a listán.
A pálya, a kültéri fitnesz és a játszóeszközök – egy rugós lépegető és egy minivár – mind gumiburkolat felületre kerülnek.

A kényelem és a biztonság előteremtése érdekében padokat és értékmegőrző szekrényeket is kihelyeznek, a keletkezett hulladékokat pedig több szemetesbe, egy szelektívhulladék-gyűjtőbe és egy külön kutyaürülék-gyűjtőbe is kidobhatjuk majd.
Második irányvonal: kertészeti felújítás
Az építési munkát követően az önkormányzat célja a terület teljes tereprendezése. Az itt található fákat megtartják, a kertészeti munkálatokba a tereprendezés, a füvesítés tartozik, de a hirdetmény arra is kitér, hogy a vállalkozó feladata a dísznövények fenntartása is.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)