Frissítés: Megkerestük a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, azonban a bezárás pontosabb okait nem osztották meg.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park március 6-án tette közzé, hogy természetvédelmi okok miatt a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely
határozatlan időre zárva tart.
A helyszín 2024. november 10-én volt utoljára bejárható, ekkor még a következő tavaszi-nyári nyitvatartásra lehetett számítani. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága az őszi bezáráskor úgy fogalmazott, hogy egyedi elbírálás alapján, illetve legalább 10 fő előzetes bejelentkezése esetén látogatható a hely, azonban most erre sincs lehetőség.
A Hegyestű a bányászat miatt eredeti formáját elveszítette, azonban láthatóvá vált belső szerkezete, amely a mai megjelenésének jellegzetességét adja. A többi tanúhegy a Balatonnál egész évben, ingyenesen látogatható.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)