Berlinből is hazajár támogatni a tehetséges fiatalokat – Interjú Snétberger Ferenccel

We Love Balaton: Zenészcsaládban született Salgótarjánban. Egyértelmű volt, hogy zenei pályán marad, vagy volt időszak, amikor más elképzelései voltak?

Snétberger Ferenc: Igen, édesapám szintén gitározott, és ez nagy hatással volt rám, ő volt a példaképem, de igazán professzionális szinten 14 évesen kezdtem el. Előtte is érdekelt, de akkor még nem volt számomra egyértelmű, hogy mit fogok csinálni. 14 éves koromtól nagyon gyorsan, nagy léptekkel haladtam előre. Szinte beleőrültem először a klasszikus gitárba, később a jazzgitárba, és már nem volt kérdés, hogy zenei pályán akarok maradni.

WLBa: Amikor megálmodta a Snétberger Zenei Tehetség Központot, miért pont Felsőörsre esett a választása? Szerencsére a hely már sok évet tudhat maga mögött. Milyen volt elindítani, és ahhoz képest mi a helyzet ma?

S. F.: Ez az egész egy nagyon régi ötlet, még a 90-es években indult Berlinben. Nem volt ilyen nagyszabású, mint az itteni, de nagyon sikeres volt. Mészáros Zoltán (a VeszprémFest igazgatója) szólt, hogy talált egy helyet Felsőörsön, és felmerült a kérdés, hogy miért ne alkothatnánk meg itthon is ugyanezt. Amikor eljöttünk megnézni a helyszínt, láttam, hogy ez egy óriási terület, és rengeteg tennivaló lenne. Pályáztunk a Norvég Alapnál, ezt megnyertük, így nagyon korszerűen alakíthattuk ki a helyet. Jövőre lesz 15 éve, hogy működünk. Azóta sajnos csökkentették a támogatásunkra szánt összeget, aminek az az eredménye, hogy ma már nem tudunk ugyanannyi gyermekkel dolgozni, mint a kezdetekkor. Egykor 60 főnek segítettünk, ez a szám 30-ra csökkent. Az oktatási időszakból is csípni kellett, a 12 hetes program most 9 hét. Tavasszal és ősszel 2-2 hét, nyáron pedig 4 hét, és a végén van egy ún. masterclass. Ezt nagyon szomorúnak tartom, hiszen egyre több fiatal jelentkezik, rengeteg tehetség van, és nem tudom pontosan, hogy mi az akadálya a támogatásnak, mert tényleg nem nagy összegekről beszélünk. Az a legfontosabb célom, hogy mindenki megtalálja a saját útját. Nekem is nehéz volt, amikor felkerültem Budapestre vidékről, így pontosan tudom, mekkora segítség ez nekik. Szóval ez a legnagyobb motivációm, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudjuk ezt csinálni.

WLBa: Mondhatni, hogy a helyszín teremtette elő az ötletet?

S. F.: Abszolút, ez régen talán egy iskola vagy egy tábor volt. A környezet gyönyörű, a falu központja messzebb esik, itt a völgyben egész nap zenélhetünk úgy, hogy senkit nem zavarunk. Budapesten is van amúgy egy stúdiónk, ahová azokat a gyerekeket hívjuk, akik már itt, a tehetségesek között is kiemelkednek. Az egy másfajta program és egy másik szint. Külföldi és vendégtanárok is érkeznek, koncertekre készülhetnek és lemezt készíthetnek.

WLBa: Melyik korosztály érintett a támogatás lehetőségében, mi az alsó és felső korhatár?

S. F.: A legfiatalabb tanuló most például egy dobos kisfiú, aki eszméletlenül tehetséges. 12 éves, és már a felvételről is tudtam, hogy jó, de tegnap hallottam élőben, és el lehet vele játszani mindent. Nem tudom, honnan van valakinek ennyire fiatalon ilyen zenei érzéke, de hát vannak dolgok, amiket már én sem tudok megérteni. 1-2 gyerek egyszerűen „túl tehetséges”. És egyre többen vannak szerencsére, nagyon érdekes. A legfiatalabb eddig 9 éves volt, az idősebbek között pedig előfordulnak 20 évesek, sőt már van, aki tanárként tért vissza. 

WLBa: Azok az iskolák, intézmények, ahová járnak a tanulók, együttműködően állnak azokhoz az időszakokhoz, amikor nélkülözniük kell őket?

S. F.: A tavaszi és őszi időszakban a szünetekhez igazodunk, így nincs sok kiesés. Szokott probléma lenni, olyankor kell engedélyt kérni. Valamelyik iskola örül neki, főleg, ha kifejezetten jó tanuló gyerekről van szó, de ha nem, részünkről az sem probléma, mert tudjuk őket korrepetálni abból a tantárgyból, amelyikből esetleg rosszul állnak. Korábban sok mentorral dolgoztunk, most sajnos csak kettővel.

WLBa: A tehetségközpontban nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek, tanulók intuíciójára és az improvizációra. Ezt hogyan kivitelezik oktatási kereteken belül?

S. F.: Sokan azt mondják, hogy ezt nem lehet megtanulni. Felvételikor felvetem annál, akit éppen meghallgatunk, hogy kezdjen el kotta nélkül játszani, és abban a pillanatban nagyon sok minden kiderül, ami jó kiindulási pont. Mindig megkérdezem, hogy mi fog történni, ha most becsukom a kottát. Akkor nem fogsz tudni játszani? Hát zenészek vagyunk! Én is így kezdtem, és persze kell a kotta, de az improvizáció egy nagyon érdekes és az egyik legfontosabb része. Amikor erre rájönnek, onnantól egyszerűen imádják. Az improvizáció biztonságot ad. Én nem tudnék már anélkül lenni, a koncertjeim egészen nagy arányban épülnek erre. Ezzel nem mondtam újat, sok előadó így van ezzel.

WLBa: Milyenek a mindennapok a zenetanulás mellett ilyenkor?

S. F.: Itt? Reggel 9-től este 7-ig el vannak foglalva! Itt nincs más, csak zene. A kurzus intenzív, rengeteget tanulnak, közben pedig kitombolják magukat zeneileg. Este vannak a kiskoncertek, vacsora után fellépnek, így szokják a koncert atmoszféráját, szóval estére mindenki nagyon elfárad.

WLBa: Magára a kurzusra tekinthetünk úgy, mint a tehetséggondozás egészének egy szeletére? Kapnak további segítséget az itt tanulók?

S. F.: Egyrészt az előbb említett mentorhálózat nálunk nagyon erős volt, sok mentorunk volt. Ők nemcsak képzés alatt segítették a nálunk tanulókat, hanem része volt a családlátogatás, az utánkövetés is, de sajnos ez megszűnt, pontosabban nagyon kicsiben történik, mert most egy mentorra 15 gyermek jut. Korábban a hangszereket úgy biztosítottuk, hogy az alapítványnak volt erre egy kerete. Most főleg személyesen segítünk a hangszer- és eszközbeszerzésben, de például van olyan világhírű húrkészítő, aki szponzorál minket, így a gyerekek vadonatúj és kiváló húrokat kapnak. Olyan is előfordult már, hogy fél áron jutottunk hozzá egy hangszerhez, amikor megtudták, hogy milyen célból kell. Folyamatosan gyűjtjük az eszközöket, hogy aztán oda tudjuk adni ezeket, például most éppen egy fuvolát akarok beszerezni egy kislánynak.

WLBa: Hamarosan eljön a nap, amikor a tanítványokkal együtt lép fel a Balatonfüred Kongresszusi Központban. Milyen hangulatban telnek a felkészülés napjai, érezni a drukkot a levegőben?

S. F.: Nagyon készülünk a zárókoncertre. Részben szólóban játszom majd, de bemutatok egy vonósnégyest is, akikkel gyakrabban játszottunk együtt, és lesz énekes és szaxofonos is. A gyerekek nagyon készülnek, már sokszor nélkülünk is gyakorolnak. 

WLBa: Számtalan nemzetközi fellépést tudhat a háta mögött, így a felkészülés már biztosan nem összehasonlítható azokéval, akik először játszanak majd. Szokott izgulni?

S. F.: Ó, szerintem én jobban izgulok, mint ők. Próbálom visszafogni magam, nem akarom rájuk ragasztani sem. Izgulni jó dolog, és kell is, csak nem szabad túlzásba vinni, mert akkor a kezek megremegnek, és hang nem jön ki a torkokon. Ez még a profiknál is előfordul, de megvannak a meditációs módszerek erre. Persze vannak olyanok is, akik alig várják, hogy színpadra lépjenek! Ez mindenkinél más.

WLBa: Milyen a kapcsolata a környékkel és a Balatonnal?

S. F.: Nagyon szép ez a környék, az egész környezet fantasztikus. Amikor jövök autóval Berlinből, mindig gyönyörködöm a Balaton-felvidéken. Szeretek idejárni.

WLBa: Mi a véleménye a hazai jazzről, jazzfogyasztásról?

S. F.: Az emberek egyre nyitottabbak a műfajra, amit nagyon jó látni. Sokan panaszkodnak arra itthon, hogy kevés a jazzklub, pedig Berlinben sincs több, ettől marad ez egy különleges világ. Nyáron ráadásul ott vannak az események, és nemcsak Budapesten, hanem akár itt, a környéken, Veszprémben és a Művészetek Völgyében is. Magyarországon szerintem nagyon sok tehetség van, viszont amit sajnálok, hogy van egyfajta stílus, amiből nehezen lépnek ki. Én ezt próbálom kicsit feloldani az oktatások során. Ötvözzék bátran az irányzatokat, tegyék bele azt, ahonnan jönnek, lépjenek túl a határokon! Úgy alkotnak egyedit.

(Borítókép: Csibi Szilvia – Müpa)