Tarjányi Zsolt és Wimmer Orsolya mindig akadályba ütköztek, ha a Balaton keleti részén kellett beszerezniük egy üveg jó minőségű italt, így elhatározták, hogy ha nincs ilyen szolgáltató a környékén, majd ők nyitnak egy saját helyet, ahol minden kapható lesz. Legyen szó balatoni borokról, spanyol pezsgőkről vagy saját sörről, az biztos, hogy tavaly óta már Balatonkenesén is megtalálunk mindent, ami egy koccintáshoz vagy egy baráti összejövetelhez kellhet. A Kettesben Pezsegőben jártunk.

„Balatonakarattyán volt nyaralónk, minden évben oda jártunk. Szeretjük a pezsgőket, borokat, és amikor a nyaralások alatt elfogytak azok, amiket magunkkal hoztunk, soha nem volt a környéken egy olyan hely, ahol minőségi italt lehet vásárolni” 

– meséli Tarjányi Zsolt, aki egy idő után lehetőségként gondolt erre a problémára feleségével, Wimmer Orsolyával. Elhatározták, hogy Akarattyán nyitnak egy boltot, de végül Balatonkenesén találták meg azt a kiadó üzlethelyiséget, amely megfelelt az elképzeléseiknek. 

A Széchenyi utca 2. szám alatt beszélgetünk, itt két helyiség is van: először abba költöztek be, ahol ma egy lángosozó található, de hamar jóban lettek a szomszédos kocsma közönségével és a tulajdonossal, aki végül kiadta nekik a jelenlegi helyet. Megtartották a kocsmát, vele együtt a lottózót is, és az italbolt is ide költözött be, így

összeállt a háromféle szolgáltatást is biztosító Kettesben Pezsegő.

Az újranyitást egy átfogó felújítás előzte meg, a festés, a burkolatok és a bútorok cseréje teljesen újjá varázsolta a helyszínt.

Senkit nem küldünk el

A több funkció többféle közönséget is kiszolgál, ez pedig kulcsfontosságú egy olyan balatoni településen, ahol télen kevés lehetőség van. A hely reggel 8 órakor nyit mindennap, ekkor főleg a kávé és az olcsóbb italok fogynak, mellette pedig a lottózás miatt is sokan érkeznek nyitásra. A délelőtti közönséget inkább az idősebb helyiek és a munkások alkotják, délutánra pedig azok a környéken pihenő vendégek térnek be, akik elvinnének magukkal pár üveg sört, bort vagy pezsgőt. Estére olyan kisebb-nagyobb társaságok jönnek, akik szívesen töltenek el bent vagy a teraszon pár órát, miközben megkóstolnak pár különlegességet.

Kóstolni pedig itt nemcsak szabad, hanem egyenesen ajánlott, ha több mindent próbálnánk ki, ezt az egységárak mellett egy egyszeri „dugódíj” ellenében megtehetjük.

A délutáni és az esti közönség részére alkalmanként teraszbulikkal is készülnek, Orsi azt meséli, hogy az egyik tavaszi hétvégén ez az ötlet olyan jól sikerült, hogy a körforgalomtól a buszmegállóig álltak az emberek. A bulik mellett dartsversenyeket is szerveznek, melyeket a még felújításra váró emeleten rendeznek. Egyre többször jönnek fel a hajósok, de talán az árulja el a legtöbbet arról, hogy mennyire hiányzott egy ilyen hely a környékről, hogy vannak már olyan visszatérő társaságok, akik 10-15 éve nem tették be a lábukat ide.

Sokaknak ismerős lehet az, amikor egy nyaralás közepén kiderül, hogy kellene még egy-két vagy akár több palack ital, és bosszantó, de legalábbis rossz érzés, ha sehol nincs lehetőség az utánpótlásra.

„Nyáron sem a legjobb a helyzet, de télen volt, hogy 50-60 kilométert kellett menni valamelyik irányba” 

– idézi fel Orsi.

A kínálat

A hely nem túl nagy, viszont a kínálat nagyon széles skálán mozog, a spanyol pezsgőktől a magyar borokig mindent megtalálunk a polcokon. A gondosan válogatott üvegek mögött azért nem csak spontaneitás van, Zsolt ugyanis évekig dolgozott bármenedzserként olyan Michelin-csillagos éttermekben, mint a 42 Restaurant vagy a Costes. Champagne-ok, proseccók, frizzanték választéka sorakozik, de még gin és saját sör is kapható. „A hajósok között többen is célzottan, mindig ugyanazokért a termékekért jönnek, nem győzzük rendelni például a Matuát.” Az új-zélandi sauvignon blanc mellett a pinot noir is népszerű, ahogyan többek között a Zelna termékeit és Rácz Lilla Brut Nature pezsgőjét is sokan kedvelik.

Az italok mellett némi harapnivaló is megfér, de a hely méreteiből kifolyólag ez egyelőre csak ropiban, mogyoróban, pop-cornban és chipsben merül ki.

A Kettesben Pezsegő remek hely, ha a Balaton keleti partján keresünk egy olyan helyet, ahová minőségi italokért térnénk be. Ha egy strandolás után vagy önálló délutáni programként térünk be ide, biztosak lehetünk benne, hogy van miből válogatni, egy beszélgetésnek pedig jó kísérője lehet a napsütötte terasz és egy pohár finom bor – mert koccintásra bármikor találhatunk okot.

Elérhetőség

Kettesben Pezsegő

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék