Tervpályázatot írtak ki a Hévízi Tófürdő és a kórház fejlesztésére – írja az MTI az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) február 20-án tartott helyszíni sajtótájékoztatója alapján. Az átfogó megújítás célja, hogy Hévíz a világörökség részévé váljon.
Balaton-felvidéki kultúrtáj
A Balaton északi partján elhelyezkedő világörökségi várományos helyszín a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence, a Káli-medence és a Hévízi-tó természeti, illetve kulturális örökségi védettség alatt álló területeit, a keszthelyi Festetics-kastély történeti épületegyüttesét, valamint Balatonfüred reformkori városrészének műemléki védelem alatt álló utcáit és parkjait foglalja magába – áll a Világörökség Magyarországon weboldalán.
A feladat egy, a gyakorlatban is jól funkcionáló, hosszútávon fenntartható gyógyhelyi ökoszisztéma építészeti megfogalmazása – fogalmaznak az ÉKM sajtóanyagában. Mint írják, fontos, hogy az új épületegység nemzetközi szinten is vonzóvá váljon a magas színvonalú egészségügyi és egészségturisztikai ellátás biztosításával, ugyanakkor őrizze meg és erősítse a tó és környezete természeti és épített értékeit.
Perényi Lóránt, az ÉKM helyettes államtitkára elmondta, hogy a tervezési program három ütemből áll: az első ütem tartalmazza a tófürdő és a hozzá kapcsolódó épületek részleges bontását, újjáépítését, felújítását, illetve az új épület felépítését. A második ütembe tartozik a kórházhoz (Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő) kapcsolódó épületek és funkcionális egységek rendezése, a harmadikba pedig a turisztikai egységek megtervezése.
A tervpályázatra 2026 július 29-ig várják az építészeti, tájépítészeti javaslatokat, az eredményhirdetést 2026 szeptemberében tervezik. A bírálóbizottságban Lánszki Regő országos főépítész, Lengl Zoltán balatoni főépítész és Naszádos Péter polgármester is részt vesz.
2025 márciusára veszélyessé vált a központi fürdőház szerkezete, decemberben pedig eldőlt, hogy azt le is kell bontani. Naszádos Péter akkor említette a 2026-os nemzetközi pályázatot, illetve azt is, hogy szeretné elérni, hogy a fürdőház elbontása 2027-ben elkezdődjön, és a fejlesztések között is ez legyen az első projekt, amely megvalósul.
A fürdő – a központi épületet leszámítva – jelenleg is látogatható, a gyógytó és más részlegek továbbra is működnek.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
