Van egy villa Siófokon, amelynek falain túl egyszerre van jelen dr. Thanhoffer Lajos, a magyar orvostudomány kiemelkedő alakjának élete és a Horthy-korszak sorsfordító pillanatainak emléke. Bejártuk a Thanhoffer-villát.

A siófoki Petőfi sétányon haladva kifejezetten erős kontraszt a szórakozóhelyek közvetlen szomszédságában található Thanhoffer-villa, amely szinte követeli a figyelmet magának előkelő megjelenésével. Ha valaki legalább egyszer végigsétált itt, biztosan feltűnt már neki is halványsárga színével, szép parkos környezetével. Ezúttal az épületbe is bejutottunk, amelyet 1897-ben építtetett dr. Thanhoffer Lajos, korának kiemelkedő orvosa.

A villa külső megjelenése azóta szinte változatlan, a neobarokk és neoreneszánsz elemei ma is ugyanazt a századfordulós eleganciát sugározzák, amely egykor a balatoni elit nyaralóhelyeit jellemezte. Pedig amikor Thanhoffer először megérkezett a fejlődő Siófokra rokonlátogatóba, nem szeretett bele egyből a környékbe, saját bevallása szerint

konkrétan fintorgatta az orrát.

Aztán történt valami: miután megmártózott a Balatonban, olyan jó étvágya lett, és annyira elbűvölte a táj, hogy eldöntötte, itt fog villát építeni – avat be a múlt részleteibe dr. Kesziné Tolnai Szilvia, a Siófoki időutazás című tematikus séták megálmodója.

Siófoki Időutazás – Aranykor és árnyékok: Az úri Siófok rejtett arca 

A városban több történeti séta is van, a Siófoki időutazásra idén nyáron heti két alkalommal, kedden és csütörtökön 17 órától indul csoport Szilvi vezetésével. A program az evangélikus templomtól indul, majd a Fő teret érintve a villasoron át kalauzol egészen a Thanhoffer-villáig. Amennyiben csak a villabejárás iránt érdeklődik valaki, ezen a két napon 18 óra 15 perckor tud csatlakozni a helyszínen.

A századfordulótól az első világháború végéig

Az építkezést követően a villa gyorsan a társasági élet fontos helyszínévé vált. Az előcsarnok, mint akkor minden hasonló épületben, az egyik legimpozánsabb és legfontosabb tér volt, a megérkezés, fogadás helyszíneként szolgált. A tágas étkezőben budapesti és bécsi vendégek fordultak meg, a vacsorákon balatoni halak, somogyi vadételek és a Badacsony legjobb borai voltak terítéken.

A fényűző időszak után, évekkel később már egészen más miatt érkeztek ide – nem pont pihenés és nyaralás céljából.

1919 őszén Horthy Miklós ide helyezte fővezérségét, így az épület az ország politikailag és katonailag egyaránt fontos helyszínévé vált, pusztán stratégiai szempontból, ugyanis a Thanhoffer-villa korabeli okosotthonnak számított saját telefon- és távíróvonalaival. Persze csak egy alapos takarítás után érkezett ide Horthy, mert előtte a Vörös Hadsereg tagjai temérdek eldobált pezsgősüveget és -poharat hagytak hátra.

A csarnokban a fővárosi és a bécsi elit helyett ekkorra már magas rangú küldöttségek fordultak meg, az első emeleten pedig a családi élet és a tudomány helyiségei az ország jövőjét érintő tárgyalások és a döntések helyszínévé váltak.

A háromszintes villa legfelső része a kiszolgálószemélyzet helye volt, ez szinte egy kicsit megállít, és emlékeztet arra, hogy a fényűző, hatalmas épületek működtetéséhez elengedhetetlen volt egy láthatatlan háttérország is. A személyzet egyébként valóban rejtve maradt, ugyanis saját lépcsőházon keresztül közlekedtek, így biztosítva azt, hogy ne találkozzanak a vendégekkel.

Az épület kalandos életútja

A Thanhoffer-villa az 1800-as évek vége óta öt különböző funkciót töltött be. Az egykori magánnyaraló és stratégiai helyszín sokáig üdülőként, majd a 2000-es években könyvtárként üzemelt. Thanhoffer Lajos bizonyára büszke lett volna, ha tudja, hogy főiskolai hallgatókat segíti egykori háza. Utolsó, műemlék jellegű rekonstrukciója 2013-ban történt meg, jelenleg a nyári városi séták egyik fő helyszíneként, illetve prémium szálláshelyként működik.

Belső kialakítása ma is sokat elárul az egykori életmódról. A három különböző szint mellett az ezeket összekötő lépcsősorok is könnyen segítenek abban, hogy belemerüljünk a történelembe, ahogyan a kidolgozott részletek, a bútorok és az anyagok is a múltba repítenek egy pillanat alatt.

Mik történtek annak érdekében, hogy Siófok fellendüljön, és Thanhoffer Lajos már egy megújuló településre érkezzen meg? Hogyan működtek az egykori fürdőházak? Ki volt Paulette, Mária vagy Zsófia, akikről a jelenlegi lakosztályokat elnevezték? Hogyan alakult Thanhoffer gyerekkora és élete? Ezekre és más további izgalmas részletekre is fény derül a Siófoki időutazás tematikus sétáin.

Időpontot foglalni és jegyet vásárolni kizárólag a siofokiidoutazas.hu weboldalon lehetséges.

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék