Októbertől változtatási tilalmat rendeltek el Badacsonytomaj egész területén, vagyis tilos új épületet építeni, vagy meglévőt átalakítani.

A településen az elmúlt időszakban érzékelhetővé vált a beépítési és fejlesztési igény növekedése. Ez önmagában kedvező gazdasági folyamat is lehet, ugyanakkor a fejlesztések mennyisége és intenzitása szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy a település jelenlegi szabályozása megfelelően biztosítja-e a település hosszú távú értékeinek és élhetőségének megőrzését

– olvasható az októberben bevezetett változtatási tilalomról szóló önkormányzati előterjesztésben.

A Képviselő-testület Badacsonytomaj város teljes közigazgatási területére változtatási tilalmat rendelt el, amely október 4-én lépett hatályba, számolt be elsőként a Veol.

Nem csak új építésekre vonatkozik a korlátozás

A változtatási tilalom ideje alatt – amely az új helyi építési szabályzat bevezetéséig, de maximum 3 évig érvényes – tilos új épületet építeni, vagy meglévőt átalakítani, lebontani. Mint írják, a változtatási tilalom célja nem a fejlesztések általános megakadályozása, hanem annak biztosítása, hogy az új településterv elfogadásáig ne alakuljanak ki olyan visszafordíthatatlan vagy nehezen visszafordítható állapotok, amelyek a készülő szabályozás mozgásterét indokolatlanul beszűkítik.

A készülő településtervben várhatóan olyan kereteket határoznak meg, amelyek között a turisztikai és egyéb fejlesztések a település infrastruktúrájának teherbíró képességével, a helyi lakosság érdekeivel, valamint a település épített és természeti környezetének védelmével összhangban valósulhatnak meg – teszik hozzá.

A felmerülő kérdésekre a helyi főépítész adhat tájékoztatást, a változtatási tilalom alól kivételt képez a badacsonyi strandfejlesztés, a Keresztúry-ház önkormányzati felújítása, a hírközlési építmények elhelyezése, valamint „a lakóövezetekben a már meglévő lakóépületek rendeltetési egységeinek száma és hasznos alapterületének növekedésével nem járó felújítására és energetikai korszerűsítésére vonatkozó építési tevékenységek”.

(Borítókép: Heim Alexandra - We Love Balaton)

Címkék