November elejére a Balaton-felvidék szőlőhegyein már véget ért a szüret, a pincékben érlelődik az újbor, a falusi portákon pedig lassan befejeződnek az év legfontosabb mezőgazdasági munkái. A nappalok rövidülnek, a hideg idő közeledik, és egyre inkább a téli hónapokra való felkészülés határozza meg a mindennapokat. Ebben az időszakban érkezett el mindig november 11-e és vele együtt Szent Márton ünnepe. Ennek a keresztény hagyományok mellett a paraszti gazdálkodás éves ritmusában is fontos szerepet jutott.
S. Lackovits Emőke Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban című néprajzi munkájában egyenesen „esztendőbúcsúztató napként” említi Márton ünnepét. De ez nem azt jelentette, hogy november 11-én bármikor is véget ért volna a naptári év a Balatonnál. A hagyományos falusi gazdálkodásban azonban az őszi munkák lezárása és a téli időszak kezdete fontos választóvonalnak számított. Márton napja így egyszerre kapcsolódott a gazdasági év fordulójához, az ünnepi étkezéshez és a következő hónapokkal kapcsolatos várakozásokhoz.
„Márton a bornak bírája”
A Balaton-felvidéken a szőlőművelés évezredek óta meghatározza a tájat és az itt élők mindennapjait. Ezért jut ilyenkor kiemelten fontos szerep az újbor megkóstolásának. A Márton-napi hagyományok egyik legismertebb eleme nem véletlenül az újbor ünnepe. A leszüretelt szőlőből készült borokat a gazdák ekkor kóstolták meg először. Ilyenkor „tesztelték”, hogy milyen lett az adott év termése.
A népi mondás szerint „Márton a bornak bírája”. November közepére ugyanis már sok minden kiderülhetett a friss bor minőségéről, így a gazdák megítélhették, hogyan sikerült az adott évi szüret. A Balaton környékén a szőlőművelés a gazdasági életet és a közösségi kapcsolatokat is meghatározta. Így az újbor megkóstolása egyúttal a találkozások és az év végi számvetés alkalma is volt. Ezt a régi hagyományt idézik meg máig a Márton-napi borvacsorák.
Miért éppen liba került az ünnepi asztalra?
A Márton-napi libasült eredetét egy sok évszázados legenda magyarázza, amelynek főszereplője maga Szent Márton. A 4. században élt, Pannóniában született Márton előbb római katonaként szolgált, később azonban a keresztény hitnek szentelte életét. Egyik legismertebb története szerint egy hideg napon kettévágta köpenyét, hogy annak felét egy didergő koldusnak adhassa. A jelenet a keresztény irgalmasság egyik legismertebb jelképe lett. Amikor később Tours püspökévé akarták választani, Márton a legenda szerint szerénységből egy libaólban rejtőzött el. A ludak azonban hangos gágogásukkal elárulták a rejtekhelyét, így nem kerülhette el az általa nem vágyott püspöki tisztséget. A népszerű történet szerint ezért kerülnek a libák minden novemberben az ünnepi asztalra.
A szokásnak ugyanakkor jóval gyakorlatiasabb magyarázatát is megtalálhatjuk a szakirodalomban. Novemberre a libák már megfelelően meghíztak, a gazdasági munkák lezárultak és közeledett a karácsony előtti böjti időszak. A Márton-nap így az utolsó nagyobb őszi lakomák egyikévé válhatott. Nem véletlenül született a mondás, miszerint aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik. A bőséges étkezéshez ugyanis a következő esztendő jólétének reményét társították.
Szentgálon a kanász is kapott a Márton-napi libából
A Bakony és a Balaton-felvidék népszokásai között érdemes megemlíteni egy szentgáli hagyományt. Ebben a faluban Márton napján – más településekhez hasonlóan – libát vágtak, a gazdasszony pedig az elkészült húsból egy darabot – kenyérrel együtt – a kanásznak (pásztornak) adott. Az ajándékozás mögött viszont sajátos elképzelés húzódott meg. Szentgálon azt kívánták ilyenkor, hogy a pásztor ugyanolyan bátran védelmezze a rábízott állatokat, mint a gúnár a ludakat. Ez a gesztus egyszerre fejezte ki a pásztor munkájának megbecsülését és az állatállomány biztonságával kapcsolatos reményeket. A liba ezzel jelképes ajándékká válhatott.
A dunántúli pásztorhagyományok között másutt is előfordult, hogy Márton napján a kanász végigjárta a gazdaházakat és köszöntéséért ételt vagy pénzt kapott. A Somló vidékéről például egy olyan adat maradt fenn, amely szerint túrós rétessel vagy úgynevezett „rétespénzzel” jutalmazták.
A liba mellcsontjából jósolták meg, milyen lesz a tél
A Márton-napi libának az ünnepi lakoma után is „maradt feladata”. A csontjaiból a következő hónapok időjárását próbálták megjósolni. A néphagyomány úgy tartja, hogy a mellcsont színe és elszíneződése a tél keménységéről árulkodhatott.
Ha erősen megbarnult a csont, kemény telet vártak, de ha a csont eleje lett barna, akkor a tél első fele, ha a hátsó része, akkor a vége ígérkezett nagyon hidegnek. A Balaton-felvidéken pedig a mártoni lúd mellcsontjának áttetsző voltából következtettek a tél erősségére
– írja S. Lackovits Emőke, bár ma már tudjuk, hogy az ilyen jóslatoknak nincs tudományosan igazolt (meteorológiai) alapjuk.
A hagyomány azonban sokat elárul arról, mennyire fontos lehetett a falusi közösségek számára ez a szokás. A hosszú, hideg tél komoly kihívást jelenthetett az állattartásban és a mindennapi életben. A megfelelő takarmánykészlet, a tüzelő és az élelmiszer-tartalékok mind meghatározták, hogyan vészelte át egy család a következő hónapokat.
Így a november 11-i időjárás a jóslásra is alkalmat adott. A népi megfigyelésekhez számos mondóka és mondás kapcsolódott.
Márton napján ha a lúd jégen áll,
karácsonykor hóban botorkál
– állítja egy balatoni mondás, de a hagyomány úgy tartotta, hogy a Márton-napon lehullott hó enyhe telet ígért, míg a jégből karácsonyi havazásra következtettek.
Más tájakon viszont ettől eltérő, olykor egymásnak ellentmondó időjárási jóslások éltek. A Magyar Néprajzi Lexikon például a fehér vagy barna lovon érkező Márton képét említi, és a havas és hó nélküli november 11-hez különböző téli várakozásokat társítottak.
A Márton-napi hagyományok a Balaton-felvidék vallásos életében szintén fontos szerepet kaptak. S. Lackovits Emőke kutatása szerint több falusi házban megjelent Szent Márton jellegzetes ábrázolása, amint lóháton ülve megosztja köpenyét egy koldussal. A szent tiszteletéhez néhol templombúcsúk, máshol vásárok és közösségi ünnepek kapcsolódtak.
Bár a régi népszokások egy része mára feledésbe merült, a libasült és az újbor hagyománya tovább él a balatoni éttermek és borászatok Márton-napi kínálatában. Így november 11. ma is kitűnő alkalmat ad arra, hogy egy jóízű lakoma mellett felidézzük a Balaton-felvidék évszázados hagyományait.
November havi programajánlónkban több, Márton-naphoz kapcsolódó eseményt is megtaláltok.
Források:
- Arcanum
- Hungaricana
- S. Lackovits Emőke: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban
- Magyar Néprajzi Lexikon
- Balatoni Múzeum: Szent Márton, akinek a legtöbb magyar templom a nevét viseli
- Laczkó Dezső Múzeum: November 11. – Szent Márton napja
(Borítókép: Getty Images)
