Balatonkenese a Magyar Tenger települései közül kitűnik különleges fekvése miatt, hiszen ez az egyetlen olyan város, amely igazából sem déli, sem északi parti. Ezért a legnagyobb kenesei rendezvénypark, a Széchenyi-park mellett lévő, délnyugati tájolású kikötő is különlegességszámba megy, nemhiába kötött ki itt először a Kisfaludy gőzös 1846-ban, fedélzetén Széchenyi Istvánnal.

A vasútállomáshoz rendkívül közel eső kikötőt a 2000-es évek elején újították fel a jachtkikötővel együtt. Sajnos a szigorú szabályozás ezen a helyen köti meg leginkább a hajósok kezét, a kikötő bár közforgalmú, kishajók mégsem köthetnek ki, mindössze a mólófej két oldalán van két nagyhajó számára hely.

A hajóállomás azonban szárazföldi nézőpontból igencsak jó helyen van, hiszen a Vak Bottyán strand, Kenese legnagyobbja szinte karnyújtásnyira van, akárcsak a Tourinform helyi irodája, ahol a kenesei bicikli-útvonalakról is érdeklődhetsz.

Címkék