Egy piros-fehér-zöld pad és elképesztő panoráma fogad a Balaton-felvidék kevésbé ismert, könnyen megközelíthető magaslatán. Szokatlan perspektívából láthatjuk innen a tanúhegyeket és a Balaton nyugati medencéjét. A Kő orra 406 méter magasan fekszik. Innen a tanúhegyeket, Somlót, a távoli Kab-hegyet is látni lehet. Ez az egyik olyan kilátópont a Balaton-felvidéken, ahonnan tökéletesen látszik, hogy milyen magas lehetett a felszín, mielőtt az erózió és a külső erők hatására lepusztult. A környező magaslatok tanúskodnak erről, nem véletlenül nevezik őket tanúhegyeknek.
Várvölgy felől indulva a falu központjából induló Zsógor köz végén, a Várvölgy Panzió mellett haladó turistautat kell követni, majd a piros jelzést az erdőbe. A magaslatot egy rövid kaptatóval is megközelíthetitek a Tapolcát Keszthellyel összekötő, a Lesence-vidéken és Várvölgyön át kanyargó útról, a „Lesencefalu, szőlőhegy” buszmegállótól.
Tipp: érdemes egy kitérőt tenni a lesenceistvándi Szűz Mária Neve-kápolnához. Ahogy a legtöbb szőlőhegyi kápolnának, ennek a kis, sárgára festett templomnak is saját legendája van, amely szerint egy diófa helyén emelték, amelynek lombjai között látták megjelenni Szűz Máriát az arra járó csőszök.
Látnivalók & kultúra
Helikon park
A Helikon park mintegy 17 hektáros területével Keszthely legnagyobb zöldterülete. A fő sétányon óriás platánfák kísérik utunkat, de megtalálható itt gesztenye, bükk, hárs, cseresznye, szomorú fűz és tölgy, valamint a tűlevelűek közül tuja, fenyő és közönséges mocsári ciprus is.