UPDATE: Az átúszás a járvány miatt módosított új időpontja augusztus 1., szombat!
Érdemes idejében elkezdeni edzeni, ugyanis idén június 27-én rendezik meg a Balaton-átúszást, immár 38. alkalommal. Ha úgy érzed, hogy még nem állsz készen a kihívásra, akkor sem szabad otthon maradni, mert szurkolóként is megéri kilátogatni.
A Balaton-átúszás hazánk ikonikus sporteseménye: mezőnye hagyományosan az északi parti Révfülöpről indulva egy 5,2 km-es távot úszik le a déli Balatonboglárig. A rajtvonal mögé jó egészségi állapotban és megfelelő akaraterővel érdemes odaállni, bár a profi úszómúlt semmiképpen sem árthat, azért nem is feltétlenül szükséges.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.