A Balaton zenekart 1979-ben alapította a Tarr Béla filmek zenéjét is jegyző Víg Mihály és Hunyadi Károly. A zenekar első koncertjét az URH zenekarral közösen adta 1980-ban, a Kulich Gyula téri pszichiátriai intézet udvarán. Ezután a Balaton a magyar underground színtér fontos szereplőjévé vált, egyidőben szorosan együttműködött az Európa Kiadó zenekarral, illetve a Trabanttal, s hosszabb-rövidebb szünetek és tagcserék után ma is működik. Tavaly jelent meg Ady-verseket tartalmazó CD-jük, augusztus 12-én pedig a Káli Fecskében koncerteznek.

Címkék