Június 11. és 13. között szuper nyárindító program vár ránk Kapolcson: immár harmadik éve rendezik meg a nagy sikerű Bondoró Fesztivált, ahol önfeledt karneváli hangulat, gólyalábas és marionettelőadások, újcirkuszi produkciók, artisták és óriásbábok mutatványai, valamint izgalmas koncertek és kézműves portékák garmadája vár ránk. Több mint száz programot tekinthetünk meg, mindezt nyolc helyszínen.
 
A fesztivál egyik kiemelt helyszíne a Bondoró Porond, ahol fellépnek majd a Langaléta Garabonciások, valamint a Bab Társulat és a Harkels Puppetry. Karmesterjátékával porondra lép a Bélaműhely, és ugyanitt láthatjuk majd az Ukiyo című különleges előadást is a fénybábokkal kísérletező Ledpuppets tolmácsolásában. Nem maradhat el a különleges Szikra Show sem, méghozzá az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció jóvoltából.

Idén nemzetközi utcaszínházi produkciók is bekerültek a kínálatba: belga, francia és olasz artisták érkeznek majd a fesztiválra. A Bondoró Színpad programjai között szerepel Nicolas Fraiseau (FR) látványos artistaműsora, valamint itt lép fel a La Cie des Six Faux Nez (BE) társulata és a La Compagnie Les Petits Délices (BE) előadása is itt látható majd több ízben. Vasárnap délután pedig a Cie SCHRATCH (BE) cirkuszi showját tekinthetik meg ugyanitt az érdeklődők, amit zsonglőrködés, bohóc műsor és speciális effektek kísérnek majd. A Bondoró Színpadon mutatkozik be továbbá a szicíliai Gaia Santuccio (IT) és Georgina Cassels (UK) közös légtornász programja is. Emellett a Bordűrbe érkezik még egy lenyűgöző utcás műsor a La Compagnia Autoportante (IT) jóvoltából.

Bondoró Színpadon megnézhetjük a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, a Freak Fusion Cabaret látványos zsonglőr-, akrobatika-, légtornász- és burleszkjelenetekre épülő előadását. Meghallgathatjuk a Firkin lendületes koncertjét is, akik a modern ír kocsmazene féktelen műfaját repítik a kapolcsi éjszakába, és a zenei felhozatalt színesíti Sena Dagadu saját zenekarának hatfős felállású koncertje is.

A Bordűr – Bor- és Művészeti Páholy Balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal és más ínyencségekkel várja a fesztiválra látogatókat. Itt lép fel például a Swing à la Django, a David Spischak Quartet, de Kárász Eszter sanzonestjét és a Bin-Jip koncertjét is meghallgathatjuk. A Bordűrben a délelőttöket olyan gyerekprogramok töltik meg élettel, mint például a Modern Art Orchestra ifjúsági programja, melynek célja, hogy a fiatalokat megismertesse a jazzmuzsika alapjaival. 

A Torkolat – Sörkert idén is a bohém hangulatot biztosítja a jelenlévőknek. Ezen a helyszínen különféle sör- és pálinkakóstolókon vehetünk majd részt, miközben képzőművészeti programok és pezsgő koncertek váltják egymást. A Torkolatban lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a GypoCircus zenekar is, és Ian O'Sullivan saját projektje, az O'SULLIVAN. Lesz még itt Vízgraffity Szarka Fedor Guidóval, Ethnosound élménydobolás és Bondoró Főnix-díszítés is.
 
A MeseKert ebben az évben is a legkisebbek birodalmaként tér vissza, ahol báb- és meseelőadások egész sorát kínálja majd a Bondoró. Ebben az évben bővül a workshopok és az állandó programok kínálata is. A BABRA Műhelyben Gabiga kézművesműhelyével, a Játszóház Projekt modern társasjátékaival és a Kétfecske Játszóház ökotudatos alkotótevékenységeivel is találkozhatunk. Emellett a fesztiválon a Taurin Cirkusz Zsonglőr Játszóházában is kipróbálhatjuk magunkat, valamint a Bondoró Múzsa karakterének készítőjével, Nagy Orsival alkothatunk újrahasznosított alapanyagokból készülő ékszereket, álarcokat.

A további információkat, a részletes programot és a jegyvásárlási lehetőséget a Bondoró honlapján találjátok. 

Címkék