Az idén 15 éves balatonboglári Kultkikötő születésnapját a Budapest Bár is megörvendezteti, augusztus 7-én (pénteken) koncerteznek a Szent Erzsébet Parkban. A jó hangulat – mint mindig – most is garantált lesz, igazi nyáresti szabadtéri koncert vár rátok a megszokott zenekari tagokkal.
A Budapest Bár zenészei:
Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Énekesek:
Behumi Dóri, Németh Juci, Frenk, Keleti András
Jegyet ide kattintva vásárolhattok!
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.