Keresés EN

A Duncan Disorderly & The Scallywags már több, mint 10 éve tölti meg a kocsmákat, táncparketteket és fesztiválsátrakat, és hagy maguk után táncolástól kifulladt, énekléstől berekedt tömegeket. A sussexi kollektíva összehangoltan és olajozottan működik, ha bulizásról van szó, amihez jó alap a kellően változatos zenéjük, amelyben a reggae, a folk és a balkáni dallamok ragályos keverékére épp úgy számíthattok, mint a latin, a swing és a jazz hatásokra. November 28. és 30. között őket hallhatjátok a Papírkutyában.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Advent a Hegyvidéken

A Hegyvidék adventi vására széles portéka-kínálattal, családi programokkal, koncertekkel, helytörténeti sétákkal, adventi gyertyagyújtással várja a látogatókat.

Duna Művészegyüttes: Héttorony táncszínházi előadás

December 28-án Makovecz Imre emlékére készült Héttorony című előadásával lép a Nemzeti Táncszínház színpadára a Duna Művészegyüttes.

Kultúra

Fűri Judit előadása a Városmajori Jézus Szíve-templomban

Fűri Judit üvegművész–restaurátor december 2-án a Városmajori Jézus Szíve-templom díszüvegablakainak restaurálásáról és rekonstrukciójáról tart izgalmas előadást.

Neked ajánlott

A