Tizenkét ország, tizenöt év, több mint ezerötszáz telt házas előadás, közel egymillió néző és huszonnyolc táncművész, fergeteges táncok, bravúros szólisták, tehát: ExperiDance! Két óra álombéli utazás a Veszprém Arénában december 8-án és december 28-án Kaposváron.
Az Én, Leonardo – A fény születése című produkció az ExperiDance legújabb, sátánian bonyolult vállalkozása: Leonardóról, a reneszánsz ember archetípusáról, az itáliai polihisztor festőről és tudósról, akinek határtalan kíváncsisága csak felfedezéseinek jelentőségével volt mérhető, sok mindent elmondtak és leírtak már az évszázadok során, s a róla szóló irodalom könyvtárnyi terjedelmű, de az aligha valószínű, hogy valaha is táncprodukció főszereplője lett volna.
Éjszakai élet
Aurevoir. koncert
Az Aurevoir. zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar. 2015 márciusában hattagú együttesként kezdték pályafutásukat, a felállás többszöri változását követően jelenleg nyolc zenész alkotja a zenekart. A kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy magukat, illetve zenéjüket ne szorítsák szigorúan meghatározott műfaji keretek közé; az ethno-beat mint műfaj megnevezés arra utal, hogy leginkább a Kárpát-medence népzenéje és az angolszász beat-folk hatásai köszönnek vissza dalaikban, e műfajok hatottak leginkább alkotó tevékenységükre, legfőbb példaképeik a táncházmozgalom és a beatmozgalom jeles képviselői. Zenéjükben koncepciózusan jelen van a sokszínűség; ahogyan a magyar, cigány, ír és délszláv népzene motívumai és az 1960-as évek beatzenéje, úgy a francia kávéházi sanzonok világa és a régi reneszánsz, barokk zene egyaránt alapul szolgál dalaikhoz. Május 19-én ők zenélnek a Peter's Teraszon, ahol garantáltan táncra perdül a közönség.