Három héten át tartó művészeti esemény indul Lovason, aki képbe szeretne kerülni a balatoni alkotókkal, vagy csak elmerülne. a különböző képzőművészeti alkotásokban, a Garten Balaton csomópontja erre tökéletes választás lehet. Számos programlehetőség közül válogathattok: színház, koncertek, kertmozi, tárlatvezetések, gyerekprogramok vagy éppen pódiumbeszélgetések. Összesen 3 helyszínen várják az érdeklődőket: Csopakon, Felsőörsön és Lovason. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat áll a középpontban, de idén először a kortárs fotó is melléjük kerül. Az eseményt Fenyvesi Ottó író, költő – egyben Lovas lakója – nyitja meg.
Programok
- Lovason a Nagy Gyula Galéria kiállítótere és kertje szolgál a Garten Bázis Határaink c. kurátori kiállításának színhelyéül (100 kortárs képzőművész közel 300 alkotása szerepel az idei Garden Art Fairen) és itt kap helyet a színpad és a mozivászon, ahol a Garten Kertmozi képzőművészeti témájú filmjeit nézhetik este 9-től a látogatók. Ezenkívül szintén Lovason található Márffy ház pajtája és a kertje, mely a Zalaszentgróti művésztelep szobrászainak műveiből rendezett szabadtéri kiállítás helyszíne.
- Felsőörsön Fotóudvar (Felsőörsi Civilházban – 8227 Felsőörs, Szabadság tér 5.) néven egy új helyszínnel bővült az eseménysorozat: 5 kiállítás, André Kertész könyvbemutató, kertmozi, koncertek, zenés gyerekprogramok, valamint izgalmas beszélgetések várnak érzelmeink történetéről és ábrázolásáról.
- Csopakon a ZM+G galéria ad helyet Robitz Anikó Fény és felület c. kiállításának, melyen a fotóművész elmúlt években készült fotográfiai láthatók. A kiállítás hétfő kivételével minden nap 15 és 18 óra között látogatható. A galéria kertjében Zámbó Attila szobrászművész vöröskőből és gránitból készült ironikus állatszobrai között sétálhatunk.
A Garten Balaton 2021. a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kiemelt régiós projektje, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. Részletes programot a honlapon, azaz itt találtok.