35 évvel ezelőtt Vass László műgyűjtő több magyar kortárs képzőművészt kért fel, hogy készítsenek Barcsay Jenő művészeti örökségéhez kapcsolódó műveket. Az így létrejött festményeket 1990-től több alkalommal, számos városban láthatta már tárlatokon a geometrikus és nonfiguratív művészet iránt érdeklődő közönség.

A Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény tavaszi kiállításán folytatva a korábbi elgondolást öt magyar képzőművész, Benedek Barna, Halmi – Horváth István, Szelényi Károly, Varga Bertalan és Wolsky András Josef Albers művészetére reflektáló alkotásai kerülnek bemutatásra július 7-ig. A kiállított művek közös vonása, hogy saját művészi eszközökkel fejezik ki a hódolat Albersnek és hódolat a négyzetnek tematikában rejlő kettősség lehetőségeit. Josef Albers festőművész Veszprém testvérvárosában a németországi Bottrop-ban született és a vált a modern, geometrikus művészet egyik legjelentősebb képviselőjévé, a művészettörténet és színtan elismert tanárává.

(Fotó: Getty Images)

Címkék