Március 11–15. között, a hosszú hétvégén több helyszínen rendezik meg Balatonfüreden a IX. Füredi Tavaszi Fesztivált. A változatos városi fesztiválon részt vehettek könyvbemutatón, emléktúrán, előadásokon vagy készíthettek grafikai nyomatokat és alumíniummetszeteket. A programsorozat első napján, a Vaszary Villában megnézhetitek a Fővárosi Képtár gyűjteményének válogatását, ahol Rippl-Rónai József és Ferenczy Károly alkotásaitól a jelenkor alkotóihoz juthattok el.
Március 15-én az ünnepi műsor után reformkori séta indul a Széchenyi szobortól, délután pedig a Kisfaludy Színház előadásának keretein belül Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső főztjébe és műveibe kóstolhattok bele a Kisfaludy Színpadnál. Virágh Panna egyetemi hallgató Szendrey Júlia verseiből, naplójából, leveleiből összeállított esttel készül a Kisfaludy Galériában, amihez Kéri Kitty Nemes Nagy Ágnest bemutató összeállításával csatlakozik. A négynapos eseményre a legkisebbeket bábszínház-előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal várják.
Részletes programot, helyszíneket, további infót és jegyárakat a weboldalon találtok.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.