„Az ember azért jár kávéházba, mert egyedül akar lenni. De ehhez társaság kell” – mondta az osztrák író, Alfred Polgar. Ennek jegyében tartják meg ismét a Kávéházi gábli névre keresztelt gasztrorendezvényt november 4-én, vasárnap a balatonfüredi Borcsa Étteremben. négyfogásos menü
A borítókép forrása a rendezvény Facebook-oldala.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.