Idén harmadik alkalommal rendezik meg a KeszthelyFestet július első hétvégéjén. Erre a három napra a múzeumok városa a zene városává válik, ugyanis a világzenétől kezdve a blues, jazz, dixieland, latin és a pop-rock műfajából is érkeznek előadók.
A KeszthelyFest 4 színpaddal, ismert hazai zenészekkel és színes gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket. Fellép többek között a Margaret Island, Fábián Juli és Zoohacker, valamint az Esti Kornél is.
Emellett a belvárosban párhuzamosan zajlik majd a Bor Összehoz elnevezésű borfesztivál. A rendezvényre az ország minden tájáról érkeznek a legkiválóbb borok, és zalai fogásokból sem lesz majd hiány.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.