FRISSÍTÉS: augusztus 27-én (csütörtökön) jön – az előzőhöz hasonló, amiről itt írtunk – egy római sírkő kalandos történetéről szóló esemény a kékkúti római katolikus templom (Templom tér 1.) kertjében 16:00-tól.

A Kőfeszt a Káli-medence szinte összes településére kiterjedő programsorozattá vált 2020-ra, eddig ugyanis csak Kővágóörsre koncentrálódott maga az esemény. Az eddigiekhez hasonlóan azonban idén sem maradnak el az irodalmi és néphagyományokat ápoló programok, koncertek, kiállítások és kerekasztal-beszélgetések.
 
Csak hogy néhány nagyot említsünk: fellép a Csík Zenekar, Szarka Tamás és zenekara (a Ghymesből), a Ladánybene27, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és sok más trió, együttes is.
 
Gyerekekhez is szólnak programok a bábjátéktól kezdve a kézműves elfoglaltságon át a gólyalábasok műsoráig. De a fesztivál névadója is több eseményen visszaköszön: lesz kővadászat vagy éppen az Egy kő, két történet  egy kettétört római sírkő kalandjai előadás is ehhez kapcsolódik.
 
Összesen hét településen, Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Szentbékkállán, Pálkövén vagy éppen Mindszentkállán lesznek a Kőfeszt programjai.

Címkék