FRISSÍTÉS: augusztus 27-én (csütörtökön) jön – az előzőhöz hasonló, amiről itt írtunk – egy római sírkő kalandos történetéről szóló esemény a kékkúti római katolikus templom (Templom tér 1.) kertjében 16:00-tól.
A Kőfeszt a Káli-medence szinte összes településére kiterjedő programsorozattá vált 2020-ra, eddig ugyanis csak Kővágóörsre koncentrálódott maga az esemény. Az eddigiekhez hasonlóan azonban idén sem maradnak el az irodalmi és néphagyományokat ápoló programok, koncertek, kiállítások és kerekasztal-beszélgetések.
Csak hogy néhány nagyot említsünk: fellép a Csík Zenekar, Szarka Tamás és zenekara (a Ghymesből), a Ladánybene27, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és sok más trió, együttes is.
Gyerekekhez is szólnak programok a bábjátéktól kezdve a kézműves elfoglaltságon át a gólyalábasok műsoráig. De a fesztivál névadója is több eseményen visszaköszön: lesz kővadászat vagy éppen az Egy kő, két történet – egy kettétört római sírkő kalandjai előadás is ehhez kapcsolódik.
Összesen hét településen, Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Szentbékkállán, Pálkövén vagy éppen Mindszentkállán lesznek a Kőfeszt programjai.
Gasztró
Bortriatlon Badacsonyban – Rizling Hétvége
2024. október 25., péntek - 2024. október 27., vasárnap
A Bortriatlon rendezvénysorozat keretében a badacsonyi borvidék három ikonikus fajtájának szakértőivé válhatunk.