2018-ban – a Kishegyi Kortyok és Falatok nevű gasztrós-boros minifesztivál sikerén felbuzdulva – a balatonlellei Kishegy közössége, a Hegyszépítő Társaság megszervezte az első Murcifesztivált a déli part legszebb panorámával rendelkező dombján. Azóta pedig hagyomány, hogy a Kishegy és Balatonlelle pincészetei, éttermei egy nagy közös evéssel és ivással ünneplik a szüretet és az őszt. Az október 22-i program 12-kor kezdődik és este 8-ig tart.
A kiállítók listája és a program még nem teljes, érdemes időnként csekkolni az esemény Facebook-oldalát.
Szabadidő
56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is a júliusi holdtöltéhez legközelebb eső hétvégén rendezik Európa legnagyobb tókerülő viadalát, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. A több mint 500 vitorlásból álló mezőny július 18-án, csütörtökön reggel rajtol Balatonfüredről, majd a szokásos útvonalon, Balatonkenese, Siófok és Keszthely érintésével kell megkerülniük a tavat és visszajutniuk a 48 órás limitidőn belül a füredi célba.