Október második szombatján egy geotúrán vehetünk részt Somlón, a Túrafalók szervezésében. A közepes nehézségű, kb hatórás és 10 km hosszú útvonal során a Hegykapu Étteremtől indulva érintjük a Szent Margit kápolnát, a Kinizsi-sziklát, a Szent István-kilátót, és elmegyünk a
Séd-forrás, a Szent Ilona kápolna valamint a Kőkonyha mellett is.
A túra ára gyerekeknek 1000, felnőtteknek 3000 forint, és előzetes jelentkezéshez kötött. Jelentkezés az itt található elérhetőségeken.
Éjszakai élet
Elefánt koncert
A tavaly a Budapest Parkban és a vidéki klubokban is telt ház előtt színpadra álló Elefánt egyedisége abban rejlik, hogy nem csak egymással, de az egész univerzum legjobb közönségével együtt is egy közösséget alkotnak.