Már harmadik éve rendezik meg a Balaton Sound Siófokra teleportált Boat Parties nevű projektjét. A siófoki kikötőben lehorgonyzó Badacsony nevű katamaránon az idei program szerint fellép Ellen Allien, a Booka Shade, Patrick Topping, a CamelPhat, Agoria és Scuba, valamint Rene LaVice, de a helyen száma limitált, mindössze 300 fő tud részt venni a koncerteken.
A szervezők idén is ingyenes transzfert biztosítanak a fesztiváltól a siófoki kikötőig (a buszok mindig 1 órával a hajó nyitása előtt indulnak a fesztiváltól). A Sound-bérlettel rendelkezők kedvezményes áron válthatják meg belépőiket a hajós programra.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.