Október 12-én, szombat délelőtt 11:00-ás kezdéssel irodalmi brunchra kerül sor a zánkai Fügekertben Havas Judittal, akinek vendége a író, költő, egykori rádiós szerkesztő és nem mellesleg a Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke, Sumonyi Zoltán lesz: az 1960-as évek elejétől nyaranta hetekig lakott Lipták Gáborék balatonfüredi házában, abban a – Déry Tibor szavaival élve – „irodalmi kocsmában”, ami a fiatal egyetemistának az akkor a már nem létező irodalmi kávéházak világát jelentette. Ott ismerte meg a már említett Déry mellett Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Passuth Lászlót és Borsos Miklóst, azaz azokat a művészeket, akik nyaranta a Balaton-felvidéken laktak vagy hétvégente odalátogattak.
Az irodalom mellett paprikás krumpli kerül még az asztalra egy ajándék pohár habzóbor társaságában.
„Nálunk a sercli nem a vége, hanem az eleje, a veleje mindennek: irodalmi történeteket és falatokat szakajtunk a következő hónapokban, megtámogatjuk finom borokkal, tunkoljuk, ízlelgetjük, és jól kibeszéljük. A kibeszéléshez és a témához pedig az est házasszonya – nem mellesleg a tulajdonos, Havas Miklós édesanyja – Havas Judit előadóművész-irodalomtörténész mindig hív egy fontos és érdekes vendéget. Ismert költők, írók, művészek bukkannak fel a Fügekert teraszán, akik a mesélés mellett megfőzik kedvenc ételüket is.”
látnivalók & kultúra Gasztró
Sercli No. 2 – Egy falat irodalom a Fügekertben
Program adatai
Fügekert – Bed&Wine
2019. október 12., szombat 11:00 - 00:00