Frissítés: a villa közleménye szerint az újabb járványügyi korlátozások miatt zárva tart.
Egészen 2021. január 10-ig tekinthető meg a vállaltan szubjektív, TOP 10 névre keresztelt tárlat, amely „a kortárs magyar képzőművészet tíz legjobb alkotójának” kiállítása a balatonfüredi Vaszary Galériában. A kiállítás megálmodója, Beke László, a Képzőművészeti Egyetem egykori oktatója mindenkori elsőéves művészetelmélet szakos hallgatóit kérte meg, hogy írják le, szerintük ki a tíz legfontosabb kortárs magyar képzőművész. Az így felgyülemlett több mint ezer cédulából statisztikai alapon állt össze a bemutatott toplista.
„Bak Imre, Birkás Ákos, Bukta Imre, Fehér László, Ilona Keserü Ilona, Lakner László, Maurer Dóra, Szűcs Attila, Szöllősi Géza és a Kis Varsó művészpáros alkotásai szerepelnek majd a TOP 10 című kiállításon, ami egyben a tízéves galéria évfordulójára is reflektál.”
Éjszakai élet Szabadidő
Örvényesvölgy Fesztivál
2025. június 27., péntek - 2025. június 29., vasárnap