A Szent György-hegy a Tapolcai-medence egyik legizgalmasabb geológiai „alkotása”. A medence közepén fekvő vulkán geológiai csodáival, valamint páratlan természeti és gazdag kultúrtörténeti értékeivel szuper túracélpont. Március 16-án erről győződhettek meg ti is, egy 8,5 km és 4 óra hosszú túra során: megismerkedhettek a Sárkány történetével és megtudhatjátok, hogy valóban jégbarlang-e a Jégbarlang.
Szabadidő
56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is a júliusi holdtöltéhez legközelebb eső hétvégén rendezik Európa legnagyobb tókerülő viadalát, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. A több mint 500 vitorlásból álló mezőny július 18-án, csütörtökön reggel rajtol Balatonfüredről, majd a szokásos útvonalon, Balatonkenese, Siófok és Keszthely érintésével kell megkerülniük a tavat és visszajutniuk a 48 órás limitidőn belül a füredi célba.