A Vérző Magyarország című felolvasószínházi előadás bemutatójával indul a Kultkikötő idei évada. Az előadás a száz évvel ezelőtti eseményeket dolgozza fel a Kosztolányi Dezső szerkesztésében megjelent azonos című kötet nyomán, de a darabban Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula leveleit is felolvassák majd a közreműködő színészek.
„Kevés dologban ért egyet a nemzet, de abban igen, hogy a magyarság legnagyobb fájdalma az Trianon. S abban is megegyezhetünk (legalább mi magyarok) hogy kétségek nélkül egy igazságtalan és szakmaiatlan békediktátumot írt alá a magyar küldöttség 1920. június 4-én, 16 óra 32 perckor a versaillesi Nagy Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján a La galérie des Cotelles-ben.”
Rendező: Rusznyák Gábor
Szereplők:
Csiby Gergely
Domokos László
Zayzon Zsolt
Előadások
- július 3. (péntek), 20:30 Bajor Gizi Közösségi Ház (Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.)
- július 4. (csütörtök), 20:30Kápolna Színpad (Balatonboglár, Kápolna utca 8.)