A Wellhello legközelebbi siófoki fellépésére május 19-én, szombat este kerül sor a PLÁZS-on tartott Pünkösdi Szezonnyitó keretében, ahol az este folyamán mindenki elnök lesz és az is kiderül, hogy hány szerelmet bír el a rakpart.
Az idén már negyedik születésnapját ünneplő formáció a hazai zenei élet két jól ismert képviselőjéből, Diaz és Flour Tomi koprodukciójaként állt össze, két évvel ezelőtt pedig már a Strand Fesztivál Kölcseyje és Erkelje voltak himnuszukkal.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.