1/9
Jókai-villa, Balatonfüred
Jókai Mór 1857-ben, 32 évesen járt először Balatonfüreden. Kezdetben a mai szívkórház részét képező Klotild-udvarban lakott, de az évek során annyira megszerette a fürdőhelyet, hogy 10 évvel később megvásárolta saját telkét a városban. 1870-ben elkészült a Jókai-ház, mely 20 nyáron át volt a híres író tulajdonában. Jókai nem igazán szeretett úszni, a vizet csak tisztes távolból figyelte, íróasztalánál viszont annál több időt töltött. Számos Balaton-témájú műve született itt, köztük a leghíresebb, Az arany ember, amelynek alaptörténetét állítólag egy hajókirándulás alkalmával hallotta. Ugyan a villát felesége halálát követően eladta, de az utókor számára a mai napig látogatható emlékmúzeumként.
2/9
Szegedy Róza Ház, Badacsony
Kisfaludy Sándornak, a Himfy-dalok szerzőjének sorsa akkor pecsételődött meg, amikor egy badacsonyi szüret alkalmával megpillantotta a szép és okos Szegedy Rózát. A lány családja elég tehetős volt, így az édesapa nászajándék gyanánt egy nemesi kúriára emlékeztető présházat adott a fiatal párnak. A birtok a legjobb helyre került, hiszen Kisfaludy maga is ügyes gazdálkodó és szőlőtermesztő hírében állt, feleségének az ürmösbora pedig országos hírnévre tett szert. 32 éven át tartó házasságuk alatt a badacsonyi ház élénk társasági élet középpontjává vált, olyannyira, hogy a költő 1844-ben bekövetkezett halála után a présház valóságos zarándokhellyé alakult. Az épület napjainkban Szegedy Róza Ház néven ismert és múzeumként látogatható.
9/9
Blaha Lujza Hotel, Balatonfüred
1893-ban került Blaha Lujza tulajdonába az a balatonfüredi villa, ahol a híres színésznő 23 esztendőn keresztül töltötte a nyarait. Egy korabeli írás szerint „Blaháné úgyszólván az utolsó nevezetes állandó vendége Balatonfürednek. Elfogytak már a hajdani környékbeli magyar urak, a kik olyan patriarkális színt adtak a füredi életnek, rég nincs már meg Jókai, a ki egykor a fürdősaison főérdekességeinek egyike volt s a magyar arisztokraczia is, mely egykor sűrűn látogatta, mind jobban elmaradozik.” A ház kezdetben a társasági élet középpontja volt, később már csak nővérével és unokájával nyaralt itt az idősödő színésznő. A nemzet csalogányának „legkedvesebb fészkében” ma hotel működik.