Szőlők között, panorámás magaslatokon vagy eldugott tisztásokon találjuk a Balaton legszebb kápolnáit, amelyek legtöbbjéhez valamilyen legenda vagy érdekes igaz történet kapcsolódik. Összegyűjtüttünk néhány különleges kápolnát a szőlőtermés védelméért emelt kegyhelyektől a lázadó művészek törzshelyén át a Balaton leghátborzongatóbb helyéig.

1/8

Szent Donát-kápolna, Balatonlelle

Az apró parasztbarokk stílusú kápolna Szent Donát, a szőlősgazdák védőszentje tiszteletére épült a 18. század közepén, először az 1815. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv említi. A Kishegy „ékszere”, és sokak szerint egész Somogy megye legszebb műemlék kápolnája. Megéri felsétálni ide, a közel 300 méteres magasságból felejthetetlen panorámában gyönyörködhetünk. Több helyen bele lehet szeretni a déli partba, ebből az egyik ilyen hely pontosan itt van a kishegyi Szent Donát-kápolnánál.

Hogyan jutok ide?
Balatonlelléről a Kishegyi úton.

2/8

Kék és Vörös kápolna, Balatonboglár

A balatonboglári Temetődomb két neogótikus kápolnájának közös története van: családi kriptának készültek, majd a hetvenes években a hazai neoavantgárd legjelentősebb bemutatótereinek adtak otthont. A Kék kápolnát egy helyi földbirtokos és gyógyszerész, Körmendy Lajos emeltette 1856-ban (más források szerint 1891-ben), a Vörös kápolnát pedig az evangélikus Bárány-család leszármazottja, Bárány Pál építtette 1857-ben.

Galántai György a hatvanas években felfedezte az akkor már rossz állapotban levő Kék kápolnában rejlő lehetőségeket, és megnyitotta a hazai neoavantgárd művészet egyik legfontosabb kiállítóterét, ami 1970 és 1973 között a kor kultúrpolitikáján kívül rekedt képzőművészek találkozóhelye lett. A Kápolnatárlatot később illegálissá nyilvánították.

A két kápolna nyáron ma is híres kiállítóhelyként működik. Bár ősztől tavaszig csak kívülről nézhetjük meg őket, érdemes sétálni egyet a parkban, amelyet Dömötör Tamás tájépítész tervezett.

Hogyan jutok ide?
A boglári Széchenyi utcából sétálhatunk fel az Árpád-házi Szent Erzsébet emlékparkba és a kápolnákhoz.

3/8

Szent Mihály-kápolna, Vonyarcvashegy

Egy több száz éves legenda kapcsolódik az ország egyetlen halászkápolnájához: 1739-ben történt, hogy egy csapat halász halálos veszélybe került, amikor a befagyott Balatonon egy rianást követően levált a lábuk alatt lévő jégtábla, és sodródni kezdtek a jeges vízben. Hatan odavesztek, de 40 halász túlélte az esetet, szerencséjükre a szél megfordult, és a part felé sodorta őket. A legenda szerint partot érésük helyszínén, Vonyarc mellett emeltek kápolnát a megmenekülésük örömére. A történet valószínűleg nem igaz, mert akkoriban már állt a kápolna a dombtetőn, de ez nem csökkenti a hely varázsát. Érdemes felsétálni ide, mert a magaslatról a Keszthelyi-öböl panorámája tárul elénk.

Hogyan jutok ide?
Autóval és biciklivel is a Park Kempinget célozzuk be, innen kell eljutni a domb aljában lévő piknikplaccig. Ettől a ponttól táblák segítik a feljutást.

4/8

Szentháromság kápolna, Becehegy (Balatongyörök)

A Balatongyörökhöz tartozó Becehegy apró, 19. században épült kápolnáját szőlők és nádtetős házak között találjuk, egy könnyű sétára a Szépkilátótól. Az év nagy részében csak kívülről lehet megcsodálni, de nyaranta a szomszédos települések, Balatonederics és Nemesvita lakói is átjönnek az istentiszteletekre, júniusban pedig hagyományosan sor kerül a kápolna búcsújára, ahol szeretetlakomát rendeznek a hívek által felajánlott ételekből.

Hogyan jutok ide?
A Szépkilátótól, Balatongyörökről vagy a becehegyi vasúti megállóhelytől. Az Afrika Múzeum melletti Kápolna úton végigsétálva (Felső út 79).

5/8

Szentháromság kápolna, Szigliget

A szigligeti strandról is látszik, és igazán nem nagy kihívás egy rövid túrát tenni ide, a Rókarántó legmagasabb pontjára. A fehér, tájba simuló templomot 1845-ben kezdték el építeni a szőlősgazdák, hogy elkerülje a viharos időjárás, a jégkár és az aszály a szőlőt. A különleges zarándokhely megúszta a II. világháborúban a közeli bombázásokat, és a békét hirdeti: a kápolna előtti emlékművek a háború mindkét oldalán harcoló elesettek emlékét őrzik, a szigligeti hősök mellett egy közelben lezuhant amerikai bombázó repülőgép legénységének is emléket állítottak itt. Ez egy olyan hely, ahol érdemes leülni egy kicsit, és megcsodálni a tavat és Szigliget kisebb dombjait.

Hogy jutok ide?
A szigligeti kikötőtől kell elindulni a Kamonkői úton. Elhagyjuk a vegyesboltot, és nemsokára falépcsők vezetnek a templomhoz.

6/8

Lengyel-kápolna, Hegymagas, Szent György-hegy

A sárga falú, kisebb templom méretű kápolna a Szent György-hegy ikonikus épülete a szomszédos Tarányi-présházzal együtt. Talán a naplemente fényeiben a legszebb. Hegymagas korabeli tulajdonosa, a lengyeltótiból származó Lengyel család építette még 1760-ban az egykori Szent György-kápolna helyére, amelyről már 1414-ből vannak feljegyzések. Kilátóhelynek sem utolsó, hiszen Szigliget dombjait és több tanúhegyet is látunk innen. Ha megszomjazunk, a közeli Oroszlánfejű kútnál tölthetjük meg a kulacsunkat. Az autót a kibővített és rendezett parkolóban hagyhatjuk, ha kedvet kapunk egy sétához a pincék között.

Hogyan jutok ide?
Ha Szigliget felől érkezünk, a 71-es útról Hegymagas irányába kell letérni. Mielőtt Hegymagasra érnénk, jobbra felkanyarodunk a hegyre. Jó az irány, ha a Szászi Birtok mellett megyünk el.

7/8

Ify-kápolna, Szent György-hegy

Ez a kápolna csak kívülről látogatható, magántulajdonban van, és bármelyik percben összedőlhet. „A Balaton leghátborzongatóbb helyének” is nevezik, mert remete életet élő néhai építőjét és a később elhagyatott helyet számos legenda és kísértetsztori övezi. A kápolnát az 1949-ben belső emigrációba kényszerített fonyódi plébános, Ify Lajos építette fel családja Emmausnak nevezett birtokán. (Emmaus egy Bibliában szereplő falu, ahol az úgynevezett „emmauszi vacsora” során, a kenyér megtörése közben két tanítványa felismerte a feltámadt Jézust.)

A száműzetésben élő pap harmóniumokat és órákat készített a birtokán, zarándokokat fogadott, a világtól elvonulva töltötte az idejét 1967-ben bekövetkezett haláláig. Van, aki szerint különleges energiája van a helynek – tény, hogy néha a hátunk mögé is nézünk a pusztulásnak indult épületek közelébe érve.

Hogyan jutok ide?
A Hegymagas irányából megközelíthető Lengyel-kápolnától vezet egy út az erdő közepén lévő kísértetjárta helyre.

8/8

Szent István Király-kápolna, Badacsonytomaj

A Badacsony hegy oldalában álló különleges kápolna 2014-ben készült el, egy helyi művész, néhai Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész kezdeményezésére. A kápolna története összekapcsolódik a Badacsony sötét korszakával, az egykori munkatáborral és a bazaltbányászattal is: nem panorámás magaslaton épült, hanem az 1965-ig működő Badacsony hegyi bazaltbánya munkástelepén álló egykori kolónia közelében, az egykori bányászok házainak köveiből. (A badacsonyi bazaltbányászatról és a túráról, amely során láthatjuk a barakkok és a szögesdrót-kerítések maradványait, itt írtunk.) A keskeny üvegablakon át is látjuk az Udvardi Erzsébet által készített oltárképet, de érdemes a kápolnát belülről is megnézni -  erre előzetes megbeszélés alapján van lehetőség

Hogy jutok ide? Az egyik lehetséges útvonal a badacsonytomaji Szent Imre templomtól indul. Nagyon rövid ideig a Római úton haladunk, majd az Iskola utca – Erdős utca útvonalon elérjük a kanyargós, hegyre vezető Szent Donát utat, amelyből az Ibos Ferenc út leágazik. Innen közelíthetjük meg a kápolnát. GPS-koordináták itt.