Egy pénztárcakímélő balatoni nyaralásnál fontos tényező lehet a strandbelépő ára. Bár számuk csökken, még mindig közel 50 olyan partszakasz van a Balatonnál, amit ingyenesen használhatunk, és ezek között számos olyan is akad, ahonnan gyönyörű a panoráma, vagy ahol magas szintű szolgáltatásokat vehetünk igénybe. Összegyűjtöttünk 10 szabadstrandot, a retró hangulatú partszakasztól a családosok kedvencéig.

10 éves a We Love Balaton!

Mérföldkőhöz ért online magazinunk, a We Love Balaton, mely idén 10 éves. Ebben az időszakban több különböző témájú, 10 elemes toplistát írunk nektek. A jubilálást Analógia című kiállítássorozatunkkal is ünnepeljük a nyáron, erről itt olvashattok bővebben.

1/10

Balatonkenese Alsóréti szabadstrand

keneseiszabadstrand fűzfás-ligetes területét egy nagyjából ötvenméteres, a nádast kicsit megkerülő fahíd köti össze a Balatonnal. Itt lépcsőkön lehet a vízbe menni, de jutott hely egy napozóstégnek is. A mosdók, a tusolók és az öltözők egy kis épületben kaptak helyet. A strandot inkább napozásra ajánljuk, mint árnyékban hűsölésre, mivel viszonylag kevés árnyékotadó fa van a területen. Mivel a strand közelebb esik a fővároshoz, a nyári hétvégéken ne számítsunk arra, hogy kevesen lesznek.

2/10

Gödrösi szabadstrand

Itt puha föveny helyett hosszú, keskeny, lebetonozott partszakasz vár, de a Balatonfüredet és a tó keleti partját magában foglaló panoráma kárpótol az előbbiekért. Ehhez jön még a hely időtlen hangulata az út túloldalán található büfével és az elsuhanó autókkal. Bár a legjobb helyeket már hajnalban elfoglalják a horgászok, aki időben érkezik, találhat valamennyi árnyékot a néhány fa alatt.

3/10

Tihany Somosi szabadstrand

Tihany e másik szabadstrandján hasonló élményekben lehet részetek: a faluból is könnyen megközelíthető partszakasz egy keskeny betonozott placc, ahol egy átöltözésre alkalmas építményt, zuhanyt és WC-t is kialakítottak. A strandon emellett található egy büfé is, ahol a Balaton-parton elmaradhatatlan strandételeket kínálják.

4/10

Örvényes Beach

Kétéves zárvatartás után, 2021-ben nyílt meg a felújított és továbbra is ingyenesen látogatható strand Örvényesen. A családias hangulatú partszakasz új fogadóépületet, napozó- és úszóstégeket, árnyékos, nagy játszóteret és sportpályákat is kapott, ezenkívül kerékpárospihenő és gasztrohely is csalogatja a környékre látogatókat.

5/10

Balatonberényi Csicsergő sétányi szabadstrand

Balatonberény nádasokkal és szigetekkel tagolt partszakaszán természetes ligetek, zátonyok, fövenyes öblök mentén visz az út, és még fürdőzni is lehet. A parkolás is ingyenes, akárcsak a mosdó használata, a vízbe történő bejutást pedig bejárók és kisebb stégek segítik. A Csicsergő-szigeten télen egy kilátó is épült, így a fürdőzést madármegfigyeléssel is össze lehet kötni. 

6/10

Bélatelepi szabadstrand

Az északi part tanúhegyeinek látványát a fonyódi strandokról lehet a leginkább élvezni. Ezek közül a Bélatelepiszabadstrand több szempontból is különleges: a víz olyan mély, hogy már-már azt hisszük, tévedésből az északi parton csobbantunk, és a strand mellett találjátok a déli part egyik eldugott kincsét, a kagylós partot is, ahol a több millió éves geológiai folyamatok emlékét is őrző rengeteg kagyló szürreális szőnyeget képez a lábatok alatt.

7/10

Balatonlelle Nyugati szabadstrand

A másfél kilométer hosszú plázs a balatonlellei hajóállomás nyugati oldalától egészen Balatonboglár határáig tart. A sekély víznek köszönhetően kisgyermekes családok számára ideális fürdőzőhely, ahol arra is van esély, hogy árnyékot találtok. 

8/10

Balatonföldvár Keleti strand

balatonföldvári Keleti strand értelemszerűen a város hajóállomásától keletre, Szántód–Kőröshegy vasútállomástól néhány percnyire található. Az árnyékos helyekre nem kell vadászni, a parkolóhelyekre annál inkább. A strandot sokan keresik fel a miatt, ahol szörfözni, vitorlázni, kajakozni is lehet, és kipróbálhatjátok egy SUP-jógaórán, hogy meddig tudtok a deszkán maradni csobbanás nélkül.

9/10

Szántód Rigó utcai szabadstrand

Közel egyhektáros területével az eredetileg magánkézben lévő fürdőhely a vitorlások kedvelt helye volt, de 2010-ben egy tulajdonoscsere és egy nagyobb volumenű rendezés átszabta a hely arculatát. Bár a pázsit majdnem egésze nyitott a napsugarak előtt, a lassacskán növekvő fák évről évre több árnyékot adnak.

10/10

Siófok-Balatonszabadi szabadstrand

Ha szeretnétek elkerülni a nagy tömeget, de a fővároshoz közeli strandot kerestek, a Szabadisóstó vasútállomás közelében egy kevésbé felkapott, kedves strandot találtok. A fürdőhelyet onnan lehet felismerni, hogy egy szép hosszú stég fut be a vízbe, valamint nyáron minden bizonnyal több törülköző is le van terítve a zöld gyepre, közvetlenül az út mellé. Itt sajnos elég közel esik az út és az autóforgalom, a legjobb, ha a fejesugrásra nem, de elfekvésre ideális stégen találtok szabad helyet.

Címkék