10 éves a We Love Balaton!
Mérföldkőhöz ért online magazinunk, a We Love Balaton, mely idén 10 éves. Ebben az időszakban több különböző témájú, 10 elemes toplistát írunk nektek. A jubilálás kapcsán Analógia című kiállítássorozatunkkal is találkozhattatok, melyről itt olvashattok bővebben.
1/10
Alpaka Balaton
Az Alpaka Balaton tulajdonosa, Káplár Éva terápiás célból kezdett el foglalkozni az alpakákkal. Még 2019-ben talált rá a Balaton-felvidéki földre, majd Ázsiából hazatérve Balatonudvariban telepedett le a családjával, és megnyitotta az Alpaka Balatont, ahol önellátásra, nyugodt életmódra, egészséges táplálkozásra, aktív mozgásra és jó lelki egészségre törekszenek. A farm csak előzetes bejelentkezéssel látogatható, és olyan programokon vehettek részt, mint a séta alpakákkal, terápiás foglalkozások, de farmlátogatásraés piknikezésre is van lehetőség, saját kosárral vagy helyi termelők portékáiból összeállított finomságokkal.
2/10
Veszprémi Állatkert
A Veszprémi Állatkertben egész napos programra érdemes készülni, nemcsak a helyszín méretei miatt, hanem mert a látnivalók, az újdonságok, a játszóterek mindenképp hosszabb időtöltésre csábítanak. A felső, gulya-dombi részen található a legújabb fejlesztések eredményeképpen hazánk egyik legszebb és legnagyobb Afrika-szavanna kifutója, ahol zebrákat, zsiráfokat, impalákat és egy ötfős szélesszájúorrszarvú-családot láthattok.2018-ban nyitott meg az Afrika tematikájú játszótér, amelyre gyerekekkel minimum 1 órát érdemes rászánni.
Itt van Magyarország legnagyobb dinóparkja is, ahol a karbon, a perm, a triász, a jura és a kréta földtörténeti időszakok legjellegzetesebb őslényeivel ismerkedhettek meg, és a dinók életnagyságú szobrai mellett van több foglalkoztatósátor (például lehet dinócsontot ásni a homokban), illetve egy T-rex szájába mászva még fotózkodhattok is. Rossz időben pedig irány a nemrég megújult Kölyökdzsungel, amely egy nagy beltéri játszóház szintén egyedi tervezésű játékokkal, körben terráriumokkal.
Nem tudjuk azt a rengeteg állatot mind felsorolni, akik itt laknak, de itt megtalálható a teljes lista. Jegyárak és még több részlet itt.
3/10
Salföldi Major
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó Salföld Majorban számos fejlesztés történt az elmúlt években, a legújabbakat 2021 nyarán adták át. Nemcsak rengeteg két- és négylábú őshonos állatot láthatunk itt (racka juhot, mangalicát, bivalyt, szürke marhát, baromfit, pásztorkutyákat, valamint lovakat, köztük a nemzeti kincsként számontartott, kalandos történetű gidrán fajtát), hanem van még állatsimogató, fűszer- és gyógynövénykert, mezőgazdaságigép-kiállítás, lovaskocsizás a közeli pálos klastromhoz, illetve lovagolni is lehet. Emellett ajánljuk még az új minitanösvényt és a szuper játszóteret is fészekhintával, mászókával, napvitorlával árnyékolt homokozóval.
Nyitvatartás: szeptembertől november 1-ig 9–17 h, november 2. – 2024. március 14. zárva. További részleteket itt találtok.
4/10
Festetics Imre Élményközpont
A 4,2 hektáros Festetics Imre Élményközpontban kifejezetten magyar állatfajokat mutatnak be a látogatóknak, ráadásul 2021 tavaszán egy vadasparkkal is bővült a terület. A két létesítményben láthatók őshonos szarvasmarhafajták, juhfajták, lófajták, nemesített magyar kecske, magyar szamár, magyar tyúkfélék, pulykafélék, víziszárnyasok, magyar fodros tollú lúd, gyöngytyúk, fekete puli kutya. A hazai vadfajok közül gímszarvassal, dámvaddal, muflonnal, valamint vaddisznóval is találkozhatunk. A belépőjegyeket a Természet Háza Látogatóközpontban lehet megvásárolni, amit szintén érdemes meglátogatni, hiszen egy interaktív kiállítás mutatja be Keszthelyi-hegység élővilágát. Van VR-szoba is, ahol a bognár, a patkolókovács és a pék munkáját próbálhatják ki a virtuális világ résztvevői, vagy megnézhetik a Batsányi-kilátó körpanorámáját, illetve a Kis-Balatont is.
A belépőjegyek napijegyek, tehát a nyitvatartási időn belül korlátlan belépésre jogosítanak a Természet Háza, a Vadfarm és a Festetics Imre Állatpark területére, amelyek egymástól kényelmes sétatávolságban találhatók. Nyitvatartás: október 31-ig 9–17h, novembertől március 31-ig 9–16h. További részletek itt.
5/10
Afrika Múzeum
Nagy Endre, a híres Afrika-kutató és vadász otthona volt a kastély épülete, az itt található gyűjtemény pedig négy évtizedes gyűjtőmunkájának eredménye. A kiállításon trófeák, népművészeti tárgyak és Nagy Endre személyes tárgyai vannak fókuszban, az állatkert kifutóiban zebrákat, tevéket, struccokat és jávorantilopokat is láthattok, demagyar őshonos állatokat is megfigyelhettek.
Az Afrika Múzeum októberben mindennap 9–16 óráig tart nyitva. Jegyárak és más részletek itt.
6/10
Madárpark Keszthely
A Madárpark 2016-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, ahol jelenleg közel 40 vízimadárfaj él, ezenkívül pávák és fácánok is színesítik a madárállományt. A Festetics-kastélyhoz tartozó területen találkozhatunk a világ különböző tájain honos madarakkal, többek között Ausztráliából, Dél-Amerikából, Kínából származó egyedekkel. A világ legkisebb vízimadara, a hottentotta réce is a park lakója. Nemcsak testközelből tekinthetjük meg a madarak életét, hanem etetni is lehet őket.
Tipp: A gyerekekkel érdemes megnézni a történelmi modellvasút-kiállítást, ahol madártávlatból a keszthelyi kastély is megtalálható. Akár egy egész napot is el lehet tölteni a kastély környékén kertivasutazással (a modellvasút-kiállítás parkjában) és játszóterezéssel.
Jegyárak és részletek itt.
7/10
Bella Állatpark
Az utakkal, karámokkal, kerttel ellátott, 30 ezer négyzetméteres Bella Állatpark területén találkozhatunk többek között kétpúpú tevékkel, lámákkal, alpakákkal, lovakkal, pónilovakkal, szamarakkal, kengurukkal, szurikátákkal, de kecskék, birkák, zebuk, pávák, díszmadarak és óriáspapagájok, emuk, struccok, macskafélék, nyulak és számos háziállat is él a parkban. A dísztónál halak és vízimadarak várják az érdeklődőket. Élményprogramokat is kínálnak, mint például a tevegelés és a lovaglás felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Sőt, sétakocsikázásra, buborékfocira és kisvonatozásra is van lehetőség. A belváros és az Állatpark között kisbuszok szállítják az utasokat.
Ősszel és télen 9.30-tól sötétedésig tartanak nyitva, a hétfő szünnap. Jegyárak és még több részlet itt.
8/10
Madárkert
A Madárkert 1993 óta várja a díszmadarak iránt érdeklődőket, akik megismerkedhetnek különleges házi-, hobbiállatokkal és tartásukkal, tenyésztésükkel is. Rengeteg különlegességet is láthatnak a látogatók, például fehér színű indiai pávát, emukat, fácánokat és fürjeket, papagájokat, és ha fogalmunk sincs, milyen madár a Temminckii tragopán, akkor is érdemes ellátogatni ide. A Madárkertben jurtatábor is található, amely részben szállásként is kibérelhető.
A Madárkert 2023-ban az őszi szünet végéig 9–16 óráig tart nyitva, a kedd szünnap. További részletek itt.
9/10
Bivalyrezervátum
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó területen él hazánk legnagyobb bivalycsordája. Az itt zajló program a hazánkban őshonosnak számító faj fennmaradásában, génállományának megőrzésében is fontos szerepet játszik. A boldogan dagonyázó bivalyokat az idén újra felépült kilátóból is megszemlélhetjük, illetve egy kellemes sétaúton végighaladva többször is találkozhatunk velük. A területen több helyszínen ürgék is felbukkanhatnak, de kecskékkel, lovakkal és szamárral is találkozhatunk. Az istálló épületében régi mezőgazdasági eszközöket nézhetünk meg, a bejáratnál pedig a Kis-Balaton élővilágát mutatják be.
Októberben 9–17 óráig, novembertől 9–16 óráig tart nyitva. Jegyárak és további részletek itt.
10/10
Dharma Lómenhely
Nemcsak több mint 100 mentett lóval találkozhattok itt, hanem kecskével, birkával, szamárral, gidával, kisbáránnyal, csikóval, kiscsacsival, bocival, kutyákkal és macskákkal is, akik szabadon élnek a dombos-erdős, gyönyörű panorámával rendelkező területen. A nehéz helyzetben levő állatmenhelynek mindenféle segítség, támogatás jól jön, az is, ha az idelátogatók hoznak magukkal eledelt, és az önkénteseket is mindig szívesen fogadják, hiszen mindig elkél a sok segítő kéz a farmon.
Még több infó itt.