Téli Varázs, Siófok
Siófokon az adventi vásár kezdete egybeesik a város 55. születésnapjának ünneplésével, így idén a szokásosnál is fényűzőbb lesz a karácsonyvárás időszaka. A Fő tér november 30-tól december 3-ig adventi fényárba borul, lesznek modern fényinstallációk, fotópontok, óriás adventi koszorú, az adventi hangulattal teli estéket a helyi zenekarokon kívül a Bagossy Brothers Company koncertje (december 2-án 19 órától) is színesíti. Az Aranycsengő Adventi Vásár mellett egy új betlehem varázsolja a látogatókat ünnepváró hangulatba a Víztorony körül.
II. Kékszalag PORT Adventi vásár, Balatonfüred
December 8. és 10. között újra megrendezik a füredi kikötő adventi vásárát, ahol közvetlenül a vízparton hangolódhattok az ünnepekre. Helyi és környékbeli kézművesek települnek ki, sütemények, téli ételek, helyi borok közül válogathattok, és különböző, a vízi sportokhoz kapcsolódó tevékenységekkel készülnek a szervezők. Az idei vásár egyik újdonsága a Karácsonyi Vitorlás Falu, ahol ünnepi díszeket lehet készíteni, ki lehet próbálni egy RS Quba vitorláshajót, a DN Jégvitorlás Osztályszövetség jóvoltából pedig kiállított jégvitorlásokat is láthattok.
Nyitvatartás: december 8. 14–18h, december 9. 10–18h, december 10. 10–14h. Itt találtok bővebb információt.
Adventi Bornegyed, Badacsony
Nem hagyományos karácsonyi vásár, de sok tartalmas programot kínál az Adventi Bornegyed kezdeményezés: a Badacsony központjában levő vendéglátóhelyek borkóstolókkal, irodalmi estekkel, workshopokkal és természetesen forró italokkal, punccsal, finom falatokkal várnak, hogy együtt hangolódjatok az ünnepi időszakra. Az pedig már hagyomány, hogy az első adventi fények ágyúdörrenés kíséretében csillannak fel, idén erre december 2-án 18 órakor kerül sor.
A program december 16-ig tart, a részleteket itt találjátok.
Téli Varázs Karácsonyváró Napok, Tihany
December 9-én 13:30 és 15:30 között forralt boros adventi sétára csatlakozhatunk be a Mádl Ferenc térről, de hétvégente közös adventi gyertyagyújtással – melyre forralt borral, teával, mézeskaláccsal várják a résztvevőket –, koncertekkel és a Magtárban szervezett programokkal is hangolódhatunk a karácsonyra Tihanyban. Az apátság programjai között pedig adventi zenei áhítat is szerepel.
Karácsonyi park, Balatonlelle
A balatonlellei Művelődési Ház és Könyvtár parkja idén is karácsonyi fénybe borul. A Karácsonyi park december 2-án nyílik meg, kézművesvásárral, forró teával, forralt borral várnak mindenkit, aki szeretne az ünnepekre hangolódni.
Ide kattintsatok a részletekért!
Portéka – Kézműves és design vásár, Veszprém
December 9-én és 10-én az ActiCityben több tucat kiállító termékei közül választhattok egyedi karácsonyi ajándékokat, a levendulaszappanoktól az újrahasznosított anyagokból készült divatcikkeken át egészen a kézműves ékszerekig. De a vásár ennél többet is tartogat: látványfőzések és -sütések, környezetbarát koszorúkészítő workshop és sok más program színesíti a hangolódást.
Adventi Óváros Piac, Veszprém
A város egyik legromantikusabb helyszínén advent első három vasárnapján és szombaton 9–13 óráig piacozhattok. A Ligetet (vagyis a Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola előtti teret) ilyenkor kürtőskalács illata lengi be, a forralt bor pedig biztosan átmelegít, amíg a kézműves portékák között nézelődtök. Idén is számíthattok ajándékötletekre, finom falatokra, és tematikus programok is várnak a piacon.
Itt találjátok a részleteket.
Karácsonyi vásár, Keszthely
Ünnepi díszbe öltözik Keszthely városának Fő tere is: a látványos fénydekorációk, a városi karácsonyfa, a betlehem és a fotópontok mellett gasztronómiai kitelepülők is várják a karácsonyra hangolódókat. Gyerekműsorokkal, játszóházzal, koncertekkel készülnek a karácsonyi vásárra december 1-től egészen január 9-ig (kivéve december 24-ét és január 1-jét). A város Balaton-parti jégpályája pedig december 15-től nyílik meg.
Adventi gesztenyesütés és karácsonyi vásár, Gyenesdiás
Illatos sült gesztenye, fűszeres forralt bor, ropogós sült kolbász és sok finom sütemény idézi meg az az advent hangulatát a gyenesdiási Községháza előtti téren. A kézművesvásárban beszerezhetitek az ajándékot a fa alá, lesz adventi kézműves-foglalkozás és mézeskalácssütés, süteménysütő verseny, vasárnap pedig halászlé is készül. A környezettudatosság jegyében pedig arra buzdítanak mindenkit, hogy az eldobható poharak helyett szerezzen be egyet Gyenesdiás logózott bögréjéből, vagy hozza magával a sajátját.
További információt itt találtok.
Adventi Termelői és Kézműves Vásár, Zamárdi
December 17-én 14 órától várják azokat, akik ehető vagy egyedi ajándékokat szeretnének vásárolni, vagy csak elmerülni az adventi vásárok hangulatában. A vásári forgatag mellett látványfőzésre és kézműves-foglalkozásokra is készülhettek. Érdemes időben odaérni: akik a leghamarabb érkeznek, 15 órától ingyenesen kóstolhatják meg a híres bajai halászlevet. A jó hangulatról a Noah’s Ark együttes gondoskodik.