Élvezzük a Balatont, akár benne ülünk, akár a partján, de akkor is, ha csak a távolból gyönyörködünk benne. Összegyűjtöttük a legmagasabb pontokat, ahonnan ámuldozhatunk az előttünk szétterülő nagy kékségen és a környező táj szépségén, miközben még a tériszonytól sem kell félni. Legfeljebb az izomláztól.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Kisfaludy-kilátó
1/9
Egészen 2014-ig, a Batsányi-kilátó átadásáig a badacsonyi Kisfaludy-kilátó volt a Balaton tetején. Ha már Kisfaludy, akkor a start Szegedy Róza háztól indulni, innen ugyanis a kilátóhoz vezető tanösvény is innen indul. A kilátó maga szép látvány, ahogy felfelé szűkülő majd táguló formájával csatlakozik az éghez. Ami ennél is szebb, az a látvány, amiért megdolgoztatjuk az izmokat: a 360 fokos panoráma még a komoly emelkedőkkel együtt is megéri.
- Kilátás: *****
- Nehézség: ***
- Táv: 1,6 km
- Kiindulás: Szegedy Róza ház

Fotó: Varga György - MTI
2. Padkői kilátó, Keszthelyi-hegység - 427 méter
2/9
A kilátót még a helyiek sem igen ismerik, pedig az omladozó és igencsak szerény kilátást adó régi építmény helyén emelt új kilátó a balatoni magassági toplista bronzérmese. A Keszthelyi-hegység zöld háromszög jelzése mentén hatalmas lombú fák és ősfára emlékeztető fenyők között vezet az út, fentről pedig látjuk a sűrű erdőt, messzebb pedig a Balaton kék csíkja is feltűnik.
- Kilátás: ***
- Nehézség: ****
- Táv: 3 km
- Kiindulás: gyenesdiási Nagy-mező

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Kossuth-kilátó
3/9
A Dörgicse és Mencshely között félúton található kilátót még azoknak is megéri felfedezni, akik nem Bear Grylls kalandjain szocializálódtak. Innen az egész Balaton-felvidék megmutatja magát: előtted a Balaton, hátad mögött az egész Dél-Bakony, ehhez pedig nem is kell nagyon leizzadni. Kényelmes sétával könnyen elérjük, és közben a kék T-vel jelzett tanösvény tizenhat állomásán feleleveníthetjük tudásunkat a földtörténeti korszakokról.
- Kilátás: *****
- Nehézségi fok: *
- Táv: kb. 2 km
- Kiindulás: halom-hegyi autóbusz parkoló

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Berzsenyi-kilátó
4/9
Gyalog, kerékpárral vagy akár autóval is eljuthatunk a kilátóhoz, de utóbbi eszünkbe sem jut, elvégre miért is hagynánk ki a kellemes erdei túrát, (és a földutak járhatóságára sem vennénk mérget). Ha tiszta az idő, a fél Dunántúlt beláthatjuk, a Zalai-dombságtól egészen az Alpok lábáig. Látod ott azt a szürke csíkot? Az ott már lehet, hogy a Mecsek.
- Kilátás: *****
- Nehézségi fok: **
- Táv: 1,7 km
- Kiindulás: Gyenesdiás, Nagymező parkoló

Fotó: Kiripolszky Csongor - We Love Balaton
Endrődi Sándor-kilátó
5/9
Aki szereti a kihívásokat (a.k.a. nem most kezdte a túrázást), a kék turistajelzésen haladva, néhol meredekebb falba ütközve és itt-ott faágba kapaszkodva juthat el a csopaki Csákány-hegy tetejére. A kilátó melletti pihenőpadokon kiszuszoghatjuk magunkat, a jutalom pedig a Balaton keleti medencéje és a Bakony lesz. A Nosztori-völgyön át már kényelmesen csúcsra érünk, a ráérők pedig érkezhetnek Paloznak felől, ahonnan panorámás út vezet.
- Panoráma: ****
- Nehézségi fok: ***
- Táv: 1,4 km
- Kiindulás: Nosztori-völgy

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Jókai-kilátó
6/9
A túra elején egy rövid szakaszon meredek oldalra kell felkaptatni, de nem emiatt áll el a lélegzetünk, hanem Balatonfüred, Tihany és a Balaton keleti medencéjének látványa miatt. Balatonfüred ilyen magasról nézve olyan, mint egy szuperül összerakott kis legóváros, vitorlásversenyek (pl. Kékszalag-rajt) idején pedig felér a legpazarabb VIP-hellyel. Ősszel a cserszömörcétől vöröslik a hegyoldal, úgyhogy érdemes a vakáció után is visszatérni.
- Panoráma: *****
- Nehézségi fok: ***
- Táv: 400 m
- Kiindulás: Aranyember útja tanösvény

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Csere-hegyi kilátó
7/9
Az előző alsóörsi kilátónak nem volt szerencséje: olyan sokszor megrongálták, hogy végül veszélyessé vált. A középkori kosztümös filmbe illő kőtornyot ráadásul meg is emelték még öt méterrel egy új, fából ácsolt szinttel. Így elláthatunk az északi part üdülővárosai és a Badacsony, illetve a Somogyi dombság felett. Ha Felsőörs széléről indultok, csak egy kilométer az út, és már ott is vagytok.
- Panoráma: ****
- Nehézség: ***
- Táv: 1000 m
- Kiindulás: Kilátó utca, Felsőörs

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Batsányi-kilátó
8/9
Az átlagosnál nem kell többet gyalogolnunk ahhoz, hogy elérjük a Keszthelyi-hegység egyik látványos kilátóját, legfeljebb a szokásosnál kicsit meredekebb lesz az út. A csúcs már kárpótol: mintha megérinthetnénk a közeli tanúhegyeket, és szépen kirajzolódik a déli part és a Szigligeti-öböl vonala. Azt hallottuk, ha Balatongyörökön csak egy kilátót van időnk megmászni, akkor érdemes a Batsányit választani.
- Kilátás: ****
- Nehézség: ****
- Távolság: 1,8 km
- Kiindulás: Szépkilátó

Fotó: Sebestyén Blanka - We Love Balaton
Várhegyi Széplátó
9/9
Már a fonyódi villasor is impozáns, ami mellett elhaladunk, hogy felkapaszkodjunk a meredek dombra, de az élmény innen csak fokozódik. Olvadozhatunk a természet uralta, smaragdzöld nyugati medencén és a Nagy-Bereken, csalogat az északi part és belőhetjük az új célpontokat is a déli parton. Igen, délen. Ebben a nem fair versenyben a Várhegyi kilátó tudott bekerülni délről egyedül a top 10-be, hála észak tanúhegyeinek és más domborzati magasságainak.
Egész évben nyitva van, és ami külön öröm, hogy a négyemeletes kilátó akadálymentes, az első szintre korlátlifttel juthatnak fel a mozgáskorlátozottak. Ha mellőznénk a túrát, autóval is megközelíthető. A belépő 300 Ft.
- Kilátás: 5
- Megközelíthetőség: 1
- Táv: 2 km
- Kiindulópont: Fonyódi móló
A magasságoknál a magaslati pont és a kilátó magasságának összegét adtuk meg.