Ha nyár, akkor végtelen számú produkció közül válogathatunk szerte az országban, főleg, ha a fesztiválokra gondolunk. De lássuk, milyen könnyűzenei előadókat csíphetünk el fesztiválbérlet megváltása nélkül is – Veszprémtől Balatonakarattyáig, Siófoktól Badacsonyörsig, Salföldtől Balatonboglárig.
Lovasi András a salföldi Bánya Kertben
Lovasi András több mint 350 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője. A különböző zenekari formációkban működő előadó a 38 év dalaiból összeállt életműből merít önálló műsorában: július 12-én a salföldi Bánya Kertben előkerülnek Kispál-klasszikusok, felcsendülnek Kiscsillag-dalok, illetve nagy hangsúlyt kap a három Lovasi-szólólemez anyaga személyes sztorikkal és humorral fűszerezve.
További információ itt érhető el.
Parno Graszt a siófoki Plázson
A Parno Graszt az egyik legeredetibb autentikus cigány zenét játszó zenekar, akik egyedi színpadi megjelenésükkel, hagyományos hangszereikkel, utánozhatatlan táncos előadásmódjukkal és bődületes energiájukkal járulnak hozzá a közönség garantált, mindent elsöprő hangulatához. A világszerte koncerteket adó, 30 éve működő banda július 13-án a siófoki Plázs közönségét táncoltatja meg önfeledt örömzenéjével.
További információ itt érhető el.
Dzsúdló a veszprémi Gyárkertben
A fiatal, ám annál markánsabb hangú Dzsúdló villámgyorsan vált népszerűvé szókimondó, sajátos hangulatú dalaival. Az előadó már 100 millió stream felett jár a Spotifyon, a YouTube-on pedig átlépte a 122 milliót, és több mint 100 ezer feliratkozója van. Sikerének titka a szórakoztatás és a mélyebb tartalom tökéletes összhangja, melankolikus popuniverzumot teremtve. Az előadó augusztus 1-jén a veszprémi Gyárkertben lép fel.
További információ itt érhető el.
Quimby a balatonboglári Kultkikötőben
A Quimby KÖZEL turnéja augusztus 2-án a balatonboglári Kultkikötőbe érkezik. A zenekar az elmúlt évtizedben megjárta az ország összes nagyszínpadát, a fesztiváloktól a hazai arénákig. Idén indult koncertsorozatuk fókuszában a kezdeti fellépések hangulatának, a régi klubkoncertek családias légkörének megidézése áll. A nosztalgikus érzéseket olyan kedvencekkel hívják elő, amiket régóta nem játszottak már a közönségnek.
További információ itt érhető el.
Hiperkarma a salföldi Bánya Kertben
Augusztus 7-én a Nyári Margó Irodalmi Fesztivál keretében koncertezik az egyik legmeghatározóbb hazai alternatív zenekar, a Hiperkarma. A salföldi Bánya Kertben zajló fellépésen lesz minden, ami egy 25 éves bandától elvárható: zúzás, rap, balladák, régi dalok, új dalok, érdekességek, meglepetések, és még hosszan sorolhatnánk, a lényeg, hogy érdemes most megnézni a kirobbanó formában lévő zenekart.
További információ itt érhető el.
Blahalouisiana és Bagossy Brothers Company a badacsonyörsi Varga Pincészetben
Két koncerttel jelentkezik a badacsonyörsi Varga Pincészet augusztus 10-én. Az este a hazai alternatív pop-rock-színtér egyik legkarakteresebb zenekarával, a Blahalouisianával indul, míg az est második felében a folkos dallamokat a modern indie és alternatív rock elemeivel ötvöző Bagossy Brothers Company veszi át a színpadot. A jegy tartalmazza a megjelölt borok korlátlan fogyasztást a rendezvény ideje alatt.
További információ itt érhető el.
Péterfy Bori & Love Band a salföldi Bánya Kertben
Az idén nagykorúvá váló Péterfy Bori & Love Band garantáltan óriási bulit csinál augusztus 17-én a salföldi Bánya Kertben. A első lemezének megjelenését követően, 2007 végén mindannyian a Hajolj bele a hajamba című számot dúdoltuk, aztán hirtelen elröppent koncertekben, fesztiválokban és albumokban gazdag 17 év. Legfrissebb, nyolcadik nagylemezük (Medúza) tavaly októberben jelent meg.
További információ itt érhető el.
Ivan & The Parazol a balatonakarattyai Peter’s Teraszon
Az Ivan & The Parazol egy anomália. Már-már kultikus rockzenekar Magyarországon, pedig még csak a harmincas éveik elején járnak. A budapesti középiskolai és zeneiskolai barátok az ország egyik legismertebb bandája, akik már három generáció rajongóit nyerték meg. Vonzerejük egyszerű: kelet-európai szorongás és düh keveredik a vintage nyugati parti bohém stílussal. Augusztus 22-én a balatonakarattyai Peter’s Teraszon adnak koncertet.
További információ itt érhető el.
Krúbi a veszprémi Gyárkertben
A háromszoros Fonogram-díjas magyar énekes, zeneszerző, dalszövegíró turnéra indult idén, aminek keretében Veszprémbe is ellátogat. Augusztus 29-én a nyers, provokatív szövegeiről és karizmatikus előadásmódjáról ismert rapper a Gyárkertbe hozza el három stúdióalbumának, egy EP-jének és nyolc kislemezének dalait, amikben a műfajra jellemző stílus keveredik a magyar valóság rendszerszintű kritikájával.
További információ itt érhető el.