Czittel Lajos műhelyében keltik életre a Hungáriát, júniusban már vízre is bocsátják a 89 éves cirkálót.

„Eredetileg hajómérnök szerettem volna lenni, aztán elmentem a Füredi Hajógyárba, és kiderült, hogy a vasból építik őket. Meg műanyagból. Na, ezzel nem akartam foglalkozni. Számomra a hajó fából van.” – mondta Czittel Lajos hajóépítő, mikor szakmájáról kérdeztük tavaly nyáron. Már akkor említette, hogy csapatával egy múlt századi cirkáló, a Hungária megmentésén fáradoznak. Úgy látszik, tervük végre megvalósul: Lajos a veol.hu-nak azt mondta, hogy heteken belül vízre kerülhet a vitorlás.

A Hungária az 1928-as amszterdami olimpiára készült, de sokáig nem tisztázódott, hogy Magyarországon vagy Svédországban építették-e. Az utóbbi időben egyre több dokumentum került elő, melyek alátámasztották, hogy a hajó külföldön készült, és csak az olimpia után került a Balatonra.