Elrajtolt az idei Kékszalag, a versenyzőkre légvonalban 155 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
Az MTI tájékoztatása szerint a mezőnyben 2419 versenyző szerepel, közülük 2279 fő a felnőtt, 93 fő az ifjúsági és 8 fő a serdülő korcsoportba tartozik. A Kékszalagra 131 rajtengedélyes és 21 külföldi versenyző nevezett, kilenc női kormányos van a résztvevők között.
Az első órák
A rajtot követő egy órában 8 hajó adta fel a versenyt, különböző okok miatt: vízbetörés, árbóctörés is történt. A verseny hivatalos weboldalán ezt követően jelent meg, hogy Litkey Farkas és csapata a Process Solutions fedélzetén, illetve Petrányi Zoltán és csapata az Audax Django fedézetén még a Tihanyi szoros előtt feladta a versenyt, mint kiderült, technikai problémák miatt.
A Fifty-Fifty katamarán jelenleg rekordesélyesnek tűnik, 2 óra 40 perc körül idővel fordult Keszthelynél. „2023-ban valamivel több mint három óra kellett a Fifty-Fiftynek, hogy elérje a keszthelyi bóját. Dél körül érdemes lesz összehasonlítani a mostani részidőkkel, hogy tartják-e sebességet az élen haladó katamaránok” – olvasható a Kékszalag hivatalos bejegyzésében.
Előzmények
Az július 7-én áthaladó pusztító vihar után több hajó is megrongálódott, emiatt kérdéses volt, hogy megtartják-e a versenyt, végül úgy döntöttek, nem marad el: Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, a Kékszalag Port ügyvezetője a FüredTV-nek úgy nyilatkozott, hogy természetesen a nevezési díjakat visszafizetik azoknak a csapatoknak, akik nem tudnak részt venni.
Időjárás
A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtök délelőtt megindul a gomolyfelhő-képződés, amely helyről-helyre jelentősen változtathatja az alapáramlást. Délután az erős széllökések gyakorisága csökken, de továbbra is számítani lehet rájuk. Arra is van esély, hogy záporok, zivatarok alakuljanak ki, ezek környezetében rövid időre viharossá fokozódhat a szél, elvonulásukkal pedig átmenetileg lecsökken az északi alapáramlás. Éjszaka tovább gyengül az alapszél, de szélcsatornákban, elsősorban a Szigligeti-öbölben erős közeli befújásokra továbbra is lehet számítani.
Pénteken az előző naphoz képest lényegesen visszafogottabb, de még mindig északnyugati irányú szél várható, a délutáni órákig az élénk alapszél mellett záporok, zivatarok környezetében szintén kialakulhatnak az erősebb széllökések. Változóan felhős lesz az ég, futó zápor, zivatar kialakulhat. Az esti óráktól jelentősen mérséklődik a légmozgás.
A Kékszalag időrekordját a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja, 2023-ban 5 óra 3 perc 56 másodperc alatt teljesítette a távot. Legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.
(Borítókép: Magyar Vitorlás Szövetség)
