Szeptember 4-én, csütörtökön Mór névnapon avatják fel Jókai Mór mellszobrát Siófokon, a Jókai parkban. A parkban tartott zenés előadás mellett egy órás sétahajózáson is részt vehetünk a kikötőből indulva a Lelle hajóval.
Az író több szálon kötődött a Balatonhoz, így Siófokhoz is: 1863-ban megindult Jókai lapja, A Hon, melyben először szerepel feljegyzés arról, hogy Jókai Mór Siófokra érkezett. Nagy örömmel fogadták a befutó gőzöst, s rajta az ország ünnepelt íróját. Jókai többször is megszállt Siófokon, ha a Füredre való tovább utazása a szeles, viharos idő miatt nem volt lehetséges. Amikor az író az északi partra utazott, Siófokon szinte minden alkalommal betért a Vendégfogadóba is. Jókai imádta a bográcsos fogásokat, legkedveltebb étele volt „a füstölt malacköröm babba főzve”, írják a programról szóló sajtóközleményben.
Kedvelt siófoki tartózkodási helyét – ami ma már a Jókai Villa nevet viseli – Braun Dávid építtette 1897-ben, majd Dr. Fekete Vilmos temesvári ügyvéd, Jókai Mór barátja vásárolta meg. Az író 1903-ban élete utolsó nyarát is itt töltötte.
Idén 200 éve született Jókai Mór, a Jókai200 emlékévben egy digitalizált válogatást is közzétettek az író hagyatékából.
(Borítókép: Fortepan / Gulyás Zsuzsa)
