A Duna partján mutatta be legújabb, Balaton névre keresztelt kollekcióját a DORKO. A több tervező által jegyzett pólók Venice Beach hangulatát árasztják, hiába olvasható az egyik legikonikusabb darabon a klasszikus mondás, „Nekem a Balaton a Riviéra”.

30 darabos, Balatonról szóló kollekciót dob piacra a Dorko. A tervezőket egy pályázaton választották ki, és van néhány felkért művész is, aki szintén képviselteti magát néhány darabbal. A botránypólóiról elhíresült Koby és a jelenleg Amerikában tevékenykedő és a North Face vezető tervezőjeként dolgozó Havancsák Teréz munkája is megtalálható a kollekcióban. Az eklektikus kollekción belül így megfér a sajtos lángos, a nemzeti zászlós vízibicikli, a csókolózó hattyúpár és a Balaton sziluettje.


Balatonról mindenkinek van minimum egy felejthetetlen története. Ez ihlette meg a hazai ruházati márkát, a Dorkot is arra, hogy egy nyílt pályázat keretei között találja meg legújabb, Balaton elnevezésű kollekciójának tervezőit. A ruházati márka az utóbbi hetekben frappáns, aktuális, és kreatív műveket – rajzokat, festményeket, fotókat és feliratokat – várt. A pályázat három nyertese végül Krónusz Fanni, Somogyi Miklós és Petró Dániel lettek, akik egyelőre még csak lelkes amatőrök, de ki tudja, még az is lehet, hogy a Dorko állandó tervezői csapatához igazolhatnak majd.

A pályázaton való részvétel alapvetően egy mindenki számára elérhető lehetőség volt. A Playersroom csapata pontosan tisztában van vele, milyen ruhadarabokra van igény az üzletekben, úgyhogy nem tagadják, egészen egyszerűen az alapján dőlt el, kiknek a pályázati anyagát valósítják meg és árusítják majd pólóit, hogy mit tapasztalunk most a vásárlóinkkal kapcsolatban. Mire van a fogyasztóinknak igénye. A kollekció sikerétől függ, kikkel fognak még a jövőben is együtt dolgozni. Miután nagyon sok tervük van, ismertebb tervezőket is bevontak a munkába. Ők felkérésre dolgoztak.

Dorko márkával hosszútávon az a cél, hogy minél nagyobb teret, nyilvánosságot és lehetőséget adjanak azoknak a hazai alkotóknak is, akik esetleg a képzőművészet területéről vagy más kreatív területről érkeznek. Koby a Dorko tervezője már egy ideje, eredetileg ő festőművész. De Walkó Gergely például a reklámszakmából érkezett. Ő kreatív és grafikus.

Balaton kollekció számára a fufavi brand alatt tevékenykedő Oláh Lilla ruhatervező és Havancsák Teréz divattervező is tervezett. A fufavi brand a tervező elmondása szerint egy kicsit mindig vintage hangulatot áraszt, így nem csoda, hogy pólóján megelevenednek retro fürdözők a Balaton partján, csak úgy, mint a Zánkai Úttörőtábor. Havancsák Teréz, aki korábban a USE csapatnak is tagja volt, jelenleg Amerikában él. Nemrégiben azonban a North Face kereste meg azzal, hogy legyen vezető tervezőjük. A Dorko számára ezért külön is megtisztelő, hogy vállalta a tervező a Balaton kollekció megalkotásában való részvételt. Az általa tervezett pólón hattyú, stég, szőlőfürt, vízpart rajzolódik ki a nagyon nőies, fekete grafikán.

30 darabos Balaton kollekció hamarosan bekerül a Playersroom nagyobb üzleteibe, és a webshopban is megvásárolható lesz.