Hogyan lehet közelebb kerülni a világ egyik leghíresebb fotóriporteréhez, az általa megörökített jelenhez, ami a múlt egy kiragadott pillanatává vált? Mozgásban kell lenni, méghozzá Balatonfüreden, ott pedig besétálni a Vaszary Villába és máris a legendás haditudósító, Robert Capa munkái jönnek szembe. A Mozgásban című kiállítást augusztus 9-ig lehet megnézni.
Friedmann Endre névre keresztelve, Budapesten született, majd Robert Capa néven vált híressé az örökké cirkálásban lévő magyar “Cápa”. A fényképezés közben elhunyt fotós hagyatékát a New York-i International Center of Photography-ben őrzik, de 2008-2009 fordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum annak a mindösszesen három sorozatnak – a Robert Capa feliratú szárazbélyegzővel ellátott sorozat, az úgynevezett ‘Robert Capa Master Selection’ – egyikét vásárolta fel innen, amelyet a fotóriporter testvére, Cornell Capa és Richard Whelan (Capa önéletrajz írója) válogatott és nagyított az eredeti negatívokról.
A balatonfüredi Vaszary Villában nyílt Mozgásban című kiállítás Capa azon fotóiból válogat, ahol a dinamikáé a főszerep, ahogyan ez a szó a fotóriporter egész életére is jellemző volt, de stílszerűen a fotós balatoni útja is megidéződik. Nem számít, hogy éppen a harmincas évek Párizsa, a spanyol polgárháború vagy éppen a második világháború frontja, a háború utáni Kelet-Európa, izraeli riportok vagy ázsiai haditudósítás, háború vagy béke volt éppen a megfotózandó téma, Capa életszemlélete szükségszerűen a fényképein is visszaköszön.
A kiállítás a fotográfia művészetfilozófiai kérdéseit is feszegeti, ezt pedig a kurátor, Fisli Éva egyértelműen a néző tudomására hozza, még a kiállítás elején található bevezető szöveggel. Mégis, amivel egyből szembe találkozik a befogadó, az nem a fotográfiában soha meg nem valósuló objektivitás kérdése, hanem Vilém Flussernek, A Fotográfia Filozófiája szerzőjének egy átlátszó plexi darabra applikált idézete.
Flusser nagy hatású műve szerint a fényképek mindennapossá váltak számunkra, nap mint nap újabb képekkel szembesülünk, így az igazi meglepetést, a redundanciát, az állandóság okozná. Ha ugyanazokat a képeket látnánk mindig a hirdetésekben vagy az újságokban, az okozná az újdonságot, azt a hatást, hogy nem siklunk át a képek fölött a fotók végtelen univerzumában.
Robert Capa képeit nagy valószínűséggel senki sem itt és most látja először, ugyanakkor az „itt és most” többféleképpen is jelen van a kiállításon. A fotós a pillanat, a valóság egy kiragadott pillanatát rögzíti. Mindezt a saját szemén keresztül teszi, és a megválasztott szög, a kompozícióval hangsúlyossá tett valamelyik részlet azt mutatja meg, amit a fényképész fontosnak talált.
Ugyanakkor a néző, aki a tárlaton kiállított 44 fotót nézi, szintén az „itt és most”-ot élheti át. A képek elrendezése, egymásutánisága, interpretációja újfajta szemléletmódot is adhat, nevezetesen: “ a [… ] fényképezés közben meghalt világhírű fotóriporter tekintetét követve célja elsősorban annak kifürkészése, miféle képeket tár elénk a múlt, ha másképpen nézzük, mint eddig.” (részlet a kiállítás leírásából)
A három termet elfoglaló kiállításon a világhírű Milicista halálát is láthatjuk, a kiállított fotók többsége azonban nem a szomorú, a borzalmakat idéző háborús emlékekről szól. Egy olyan konzekvens alkotói – és emberi – látásmód megnyilatkozása a Vaszary Villában összerendezett képek csoportja, amelyek középpontjában a mozgás, a dinamika és az ember szerepelnek, méghozzá az Élet reprezentációjaként.
