Balaton, a Magyar Tenger című portrésorozatában Pályi Zsófi azt a sajátos kelet-európai hangulatot igyekezett megörökíteni, amelyben egyszerre vannak jelen a rendszerváltás utáni modernizáció és a kommunizmus megmaradt nyomai. A fiatal fotós szerint múlt és jelen ezen kettőssége adja a napjainkban új reneszánszát élő Balaton báját.
A 38 legjobb pályamunka között szerepel Pályi Zsófi balatoni portrésorozata, a Balaton, a Magyar Tenger, adta hírül tegnap a LensCulture facebook oldalán. Ez nem kis elismerés a fiatal magyar fotósnak, hiszen a tíz éve működő LensCulture a kortárs fotóművészet egyik legnevesebb hálózata, amelynek szakmai zsűrije a dokumentumművészettől a divatfotókon át a művészi fotókig évente kiválogatja a legizgalmasabbnak tartott kezdeményezéseket.
Az idei pályázatra 130 országból érkeztek nevezések,amelyek közül a 38 legjobbat válogatta ki és tette közzé honlapján a LensCulture.
Pályi Zsófi képein különböző korú embereket fényképezett a Balaton egyazon pontján, háttérben a végtelen vízzel és a kék éggel. Van, aki áll a vízben, van, aki fejen áll és csak a lába lóg ki a Balatonból, egy öreg bácsi pedig a 70-es évekből ismerős műanyag tartóval a nyakában úszik.
A tavaly és tavaly előtt nyáron fényképezett portrékkal Pályi Zsófi egyszerre akarta megidézni a magyarok rendszerváltás előtti Balatonja iránt érzett nosztalgiáját, valamint megörökíteni azt a régi illúziót, amelyben Balaton sok magyarnak még mindig a Magyar Tengert jelenti. Mögöttük a végtelen horizonttal valóban úgy tűnik, mintha a képeken nem is a Balatonban, hanem a tengerben fürödnének az emberek, noha a valóságban mindenki tudja, hogy aki úszik, valószínűleg még annak is leér a lába a sekély vízben.
