Tóth Andrej Balatonjában egyszerre van meg az édes élet fülledt erotikája, a nosztalgikus báj és egyfajta oroszos, vaskos irónia. A grafikusként és plakátművészként is aktív festő tavaly hívta életre az ART HEKK projektet, melynek célja többek közt, hogy a magyar tengernek is legyen egy kreatív világa, márkája, de a szerelem sokkal korábbra nyúlik vissza. Erről, a nosztalgia hatalmáról, a különleges fafelületekről, és még sok másról kérdeztük.
We Love Balaton: Melyik volt meg előbb; a Balaton iránti szereteted vagy a képzőművészetek iránti érdeklődésed?
Tóth Andrej: A művészetek iránti érdeklődésemet édesanyám már a korai éveimben belém plántálta, míg a Balaton megszeretésével korántsem volt könnyű dolgom. Suhanc korszakom kilátástalan „balatoni szerelem” délibábkergetései, korai víziszony, s mindezt ráadásul a déli parton megélve. Azóta mindez megváltozott, szerelmet már nem kergetek, hisz három hölgy személyében mindennapjaimat bearanyozza, már csak egy árnyékos helyet keresgélek a gyöngyöző fröccsöm elfogyasztásához, a naptejjel felkavart iszapos vizet már uralom, s mindezt már az északi parton.
WLB: Melyek a kedvenc balatoni helyeid?
TA: Almádi a központ, Nagypapa szüretelésre váró szőlőjével, az örök Füredi fasor - Jókai villa páros, a mimózatortás Bergmann kávézó, a Tihanyi Piac.
WLB: „Minden nyár retro, minden idő múlt” - olvasható az Art Hekk honlapján. Lehet-e a Balatonról a nosztalgiát félretéve beszélni?
TA: Nem lehet. Mindenkinek megvan, meglesz az ő személyes nosztalgiája, az a bizonyos Balatoni Nyár. ART HEKK az élményeimből merít, míg leányaim még csak most építik a saját kis világukat, melyben a sajtostejfeles és a csillámtetkó tökéletesen megférnek egymással.
WLB: Mikor és milyen céllal alapítottad az ART HEKK-et?
TA: Az ART HEKK egy Balaton világ ihlette hand made termékek alkotta új, saját „brand”. Maga a koncepció 2013 nyarán Balatonalmádiban, a Wesselényi strand egyik vendéglátóhelyiség árnyékos asztalkájánál született meg, ahol a csésze fekete és a pohár gyöngyöző fröccs karöltve teret engedett a merész gondolatoknak.
Két apropója is van létrejöttének. Az egyik, hogy kiállítási bemutatkozásaim során rendszeresen felléptek a „de szeretnék egy ilyet a falamra” és ehhez hasonló látogatói igények, melyek több okból is kielégítetlenek maradtak. Célom, hogy e két világot, a galériás és a kis szériás kreatív termékek világát különválasszam, de úgy, hogy ezzel mégis támogatják egymást, több szabadságot adnak egymásnak. A másik ok nagyon egyszerű, Balatonunknak érthetetlen módon nincsen mai kreatív világa, márkája. Üres a piac. Már vannak biztató jelek, dizájntermékeket befogadó piacok (Tihanyi Piac Placc), sok-sok kezdeményezés az újraértelmezésre, épp ezért igyekszem az elsők közt lenni.
Eleinte táblaképekkel, egyedileg faragott s festett faHEKKekkel, képeslapokkal borzoltuk a kedélyeket, mára viszont alaposan kiszínesedett a termékpaletta: trendi halas felsőruházat, újrahasznosított molinókból készült strandtáskák (Medence Csoporttal karöltve), illetve a napokban fog debütálni a vidám matricatetoválás családunk, a Tatz gondozásával.
Nyaranta ott vagyunk a már kedvenc piacunkká vált Tihanyi Piac Placcon, részt veszünk a Kapolcsi Fesztiválon, az Etyeki Piknikeken s gyakori résztvevői vagyunk a WAMP vásároknak is. Viszonteladói láncunk is folyamatosan bővül, illetve már az Adria felé is nyitunk, Zadar irányába.
WLB: A festés mellett grafikusként is aktív vagy. Mennyire következett az egyik a másikból? Miben más, mondjuk, egy koncertplakátot tervezni, mint festeni?
TA: Személyes üzenetet, látásmódot tükrözöl mindkét felületen. A legfontosabb különbség, hogy az előbbinél alkalmazott művészként tetszelegsz. Megfelelés, határidő. Utóbbinál a tabuk nélküli személyes albumod kitárása a publikum felé, sok-sok veresborral elnyújtott éjszaka után, majd jöhet a pezsgő, a szegre akasztás.
WLB: Az A38 grafikusaként már három ízben nyerted el az Év Kulturális Plakátja Díjat. Mely plakátművész vagy irányzat volt és van rád a legnagyobb hatással?
TA: Az orosz avantgárd, szovjet propagandaplakátok, El Liszickij s társai. Persze ezt is, mint ahogy sok mindent, a Hajónak köszönhetem: 12 évvel ezelőtt belekapaszkodtam ebbe az irányzatba, hogy kialakíthassuk az A38 arculati világát.
WLB: 2009-ben volt már egy Dolce Vita Bed&Breakfast című kiállításod, melyet ugyan Szicília inspirált, de az alakok, a képi világ nagyon hasonló. Ez inkább miattad van, vagy a tengerpart mindenhol hasonló?
TA: Nemcsak hogy ugyanaz a nap süt, a testek ugyanúgy gömbölydedek és izzadságcseppesen buják, de ráadásul ugyanaz a szempár figyeli őket. Tehát a vásznaimon nem találsz sok különbséget a két világ közt, talán annyi hogy több égetett umbrát keverek a palettámon.
WLB: Leggyakrabban Fernando Botero neve merül fel a festményeiddel kapcsolatban. Mi az, ami annyira megfogott benne?
TA: Az egyetem óta együtt élek ezekkel a gömbölyded formájú figuráimmal. Nem titok: Fernando Botero világa már akkor megfogott. Az ő látásmódja, képi világa, kedves iróniája igen közel áll hozzám. Számomra a kerek formák, a test ilyen jellegű ábrázolása a velem született örök optimizmus és életszeretet kivetítése. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy a Férfi, illetve a Nő szereplőt saját magam és feleségem jellemző vonásaiból állítottam össze.
WLB: Tavalyi, Plattensee című, a Balaton ihlette kiállításodon bemutatott olajfestményeid többek közt bútorlapokra, nagymarosi málnarekeszre, szekrényajtókra és két fa halra készültek. Vonzanak a különleges felületek?
TA: A szicíliai kiállítási anyagom óta dolgozom fafelületekre. Nagymaroson él egy jó barátunk, Máté, bútor-restaurátor, feltaláló, ezermester, egy csodabogár. Mindig akad nála egy-egy érdekesebb falap, szekrényajtó. A málnarekeszekkel meglepett. Négy összetákolt alacsony falú farekesz, beállítottam a műtermem közepére és hosszú napokig kerülgetem őket. Vártam mikor szólítanak meg. Megtörtént. Imádom, s mindig izgatottan várom ezt a folyamatot, ahogy az egyes fafelületek kikövetelik a saját képi világukat.
