Van úgy, hogy nem is lehet sokáig komponálni egy képet, mert az ember éppen biztonsági hámban rögzítve hasal egy nyitott helikopter hátuljában. Groszvald Attila pontosan ezt vállalja, amikor légifotókat készít a Balatonról, és nekünk többször is elmondta, hogy nem profi fotós, ezt csak hobbiból csinálja. Az lehet, de a legtöbben még hobbiból sem mernének ott kalandozni, ahol ő sorozatokat fotóz. Ő a következő tehetséges balatoni fotósunk.

  • Attila 20 éve kezdett ismerkedni a fotózással, de még ennél is előbb kezdődött a repülés iránti rajongás. 16 évesen kezdett ejtőernyőzni, amit a katonaságnál is folytatott. Az ejtőernyőzéssel ellentétben a fotózást sosem tanulta, minden autodidakta módon jött neki
  • A kettőt sikerült összeegyeztetni, mert egy ideig csak a földről fotózott ejtőernyősöket, majd felmerült, hogy miért nem megy fel velük az ugráshoz? Erre nem mondhatott nemet
  • Fotózott már repülőgépből, helikopterből, hőlégballonból és vitorlázó repülőből is. Azt nem szereti, ha a plexi, vagy a szélvédő ablak látszik a képen, ezért amikor csak lehet, repülés közben is nyitnak ajtót, esetleg ablakot
  • Nem ritka az sem, hogy a nyitott helikopter hátuljában hasal biztonsági hámban egy szem kötéllel rögzítve, de a hajmeresztőnek tűnő helyzet ellenére fotósként még sosem került életveszélyes helyzetbe
  • Az a kedvence, hogy onnan fentről Balatonakarattyától egészen Keszthelyig mindent lehet látni

Címkék