Itt a tél hóval, faggyal, mindennel, ami kell, és ez a Balaton számára többek között mesés panorámát és nagyszerű kirándulási célpontokat jelent. A hótakaró fölött azért találunk aktív életjeleket is: nem minden tó környéki szolgáltató alszik téli álmot. Vagyis az év első hónapjában is ugyanúgy mehetünk színházba, koncertre, sőt szervezett túrákra is, de még Villányban is tudják, hogy megéri eljönniük Badacsonyig.

Január 31-ig: Keresd a nyomokat! - Balatonföldvár

Ez a program azoknak szól, akik szívesen játszanak Sherlock Holmest. De azoknak is, akik játékos módon szeretnék felfedezni Balatonföldvár látnivalóit. A Tourinform Irodánál egy bűnténnyel szembesítenek bennünket, nevesítve azzal, hogy meggyilkolták a Hungária Kaszinóban összegyűlt társaság egyik tagját, Heltai Károlyt. A feladat pedig egyszerű: feltérképezni az esetet, melynek nyomai a város különböző pontjain vezetnek végig.

Január 8.: Kelemen Kabátban és Honeybeast - Veszprém

Veszprém kedvenc klubjában, az Expresszóban még télen is nyári dallamok csendülnek fel január 8-án. Az év első koncertjét ugyanis a Kelemen Kabátban és a Honeybeast adja. Éles az ellentét a két zenekar között, előbbi humoros, pimasz dalszövegekkel és a sokszínű zenei hangzásvilággal köszöni szépen a meghívást, utóbbi pedig egészséges szarkazmussal énekel az egyedüllétről.

Január 8.: Újévi Gálakoncert - Siófok

Január 8-án a Kálmán Imre Kulturális Központban egy gálakoncert keretén belül örül együtt majd a közönség 2016-nak, miközben a színpadon népszerű operett részletek, musical világslágerek, melódiák szólalnak meg, de a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei és a Váci Szimfonikus Zenekar is készül produkcióval.

Január 9.: Dörgicsei háromtornyos templomtúra 

Január második szombatján olyan különleges téli túrán vehetünk részt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezényletében, ahol többek között lankákba simuló Árpád-kori templomok, egy teljes mezőnyi karsztosodó kőzetek és a Dörgicsei Mészkő-Alpoknak becézett 10 méteres löszfal mentén vezet az út.

Január 11.: ARTosztály - Filmcsemegék ínyenceknek - Kaposvár

A kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában az ARTosztály programban most egy izlandi művészfilmet mutatnak be (Kosok) , amely két juhokat tenyésztő testvérről szól. Egy családi konfliktus miatt 40 évig nem áll szóba egymással, de ezt kénytelenek megtörni, mert a birkákat megtámadja egy betegség.

Házon belül egyébként találtok egy másik filmklubot is, ennek keretében Paolo Sorrentino filmjét, az Ifjúság-ot lehet megnézni január 18-19-20-án.

Január 12.: Cirkusz az éjszakában - Veszprém

A Veszprémi Petőfi Színházban január 12-én a repülés témája kerül középpontba. Aki kedveli a színházat és az artisták világát, rögtön foglalhatja is a jegyét, hiszen ebben az előadásban mindkét elem benne van. Budapesti tűzfalak ihlette háttér előtt szárnyalnak misztikus ruhákba öltöztetett alakok, közben pedig a narrátor és a zongora is dalolni fog.

Január 14.: Vagányok a Télikertben - Keszthely

Hozzászoktunk már a Télikert egyáltalán nem hétköznapi konyhájához, de a wasabis tormahabbal tálalt malackocsonya pont egy olyan étel, amiért három fokban is átszelnénk a Balatont. Vitorlással. A keszthelyi étterem eseményén beszélget még a viszkis rabló és a keramikus művész közötti szép utat bejárt Ambrus Attila két borásszal és a Balatoni Kör korábbi elnökével, este pedig lesz koncert, de nálunk a menüsor az, ami mindent visz.

Január 21.: A Mendelssohn Kamarazenekar és a Vikár Béla Vegyeskar - Kaposvár

A Bartók-Pásztory-díjas kamarazenekar január 21-én a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában kedvez a klasszikus zene kedvelőinek. Kováts Péter hegedűművész irányításával barokk, klasszikus és kortárs műveket is előadnak. Jegyek még kaphatók.

Január 22., 30., 31.: Jézus Krisztus Szupersztár - Kaposvár

Kaposváron a január a Jézus Krisztus Szupersztárral búcsúzik: Webber világhírű musicaljét többször is színpadra állítják a Csiky Gergely Színházban, ahol Tompos Kátya Mária Magdolnaként rajong majd azért a bizonyos szupersztárért.

Január 22.: Magyar Kultúra Napja a Balatonnál

A Balaton több pontján 28. alkalommal is megemlékeznek arról a jeles napról, amikor Kölcsey Ferenc 1823-ban letisztázta Csekén a Himnusz kéziratát. Ezt a napot azóta a Magyar Kultúra Napjaként tartjuk számon, mely során különféle irodalmi programokba lehet bekapcsolódni. Siófokon például a Kölcsey-életműből idéznek, Veszprémben megzenésített Pilinszky-verseket hallhatunk, de beszélgethetünk Varró Dániellel is.

Január 30.: Vörös és Fehér - Badacsonytomaj

Január 30-án kivételesen nem a balatoni borok jutnak főszerephez a Laposa Borbirtokon. Ugyanis Villányból látogat ide Gere Tamás és Zsolt, hogy bemutassák palackjaikat a balatoni közönségnek. És mivel a borkóstolásnál már csak a "borkóstolás és evés" jobb, egy 8 tételes vacsorával is kiegészül a program. Az ételeket természetesen a Laposa és Gere borokra hangolva állítottak össze, elöljáróban annyi, hogy lesz közte juhtúró mousse, erdei gomba cappuccino és báránygerinc is.